Létrehozva: 2019.03.26.

Jót tenni és hatalmasat bulizni egyszerre? Itt az alkalom!

Segélykoncert a világ legnehezebb sorsú gyerekeiért a Budapest Park és az UNICEF Magyarország szervezésében június 16-án!

A Budapest Park és az UNICEF Magyarország megkeresésére Sorra mondtak igent a felkért zenekarok, így egy szuper line-up kerekedett a június 16-i, Apák Napjára szervezett gigakoncertre. Az eklektikus felhozatalban bizonyára mindenki megtalálja majd a kedvére valót – itt a helye mindenkinek, aki szeretné jól érezni magát, miközben segít azoknak a gyerekeknek, akiknek a legalapvetőbb szükségletekért kell küzdeniük nap mint nap.

Június 16-án számos élvonalbeli együttes áll színpadra, a "Budapest Park x UNICEF Segélykoncert" bevétele pedig teljes egészében a szervezet legnehezebb sorsú gyerekekért végzett munkáját támogatja. A kezdeményezéshez ráadásul a Rádió 1 is csatlakozott.

A fellépők listáját a szervezők egy későbbi időpontban jelentik be, érdemes az elsők között jegyet szerezni, mert a line-up bemutatása után valószínűleg gyorsan elkelnek a belépők.  

„A Budapest Park és a fellépő művészek önzetlen felajánlásának köszönhetően egy igazi zenei különlegességet kap június 16-án a közönség.

Egyetlen estén, egy színpadon sorra követik egymást napjaink legnépszerűbb magyar előadói.” 

-  mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. 

„A látogatók nemcsak egy nagyszerű élménnyel gazdagodnak majd, hanem egyben segítenek is. A jegyvásárlással teljes egészében az UNICEF hazai és nemzetközi programjait támogatják, amelyek a legnehezebb sorsú gyerekeket karolják fel.”

Az UNICEF a világ egyik legnagyobb jótékonysági szervezete, amely 1946-os alapítása óta a világ 190 országában több mint 50 millió gyermek életét mentette már meg. Az UNICEF harcol többek között a gyerekekkel szemben elkövetett erőszak és bántalmazás, az alultápláltság, a gyerekkereskedelem ellen. Küzd azért, hogy minden gyermek tiszta ivóvízhez, oktatáshoz, oltásokhoz, megfelelő egészségügyi ellátáshoz jusson, háborúk és természeti katasztrófák sújtotta területeken is. 

Az UNICEF Magyarország számos programot működtet itthon is, hátrányos helyzetű fiatalokat támogat, gyerekjogi ismereteket oktat és küzd a gyerekbántalmazás ellen.

„Azért fogadtuk be és támogatjuk ezt a rendezvényt, mert úgy gondoljuk, az UNICEF az egyik leghitelesebb segélyszervezet, amely egy számunkra kiemelten fontos problémával foglalkozik.

Szeretnénk a nagyközönséget is arra ösztökélni, hogy segítsenek a világ legelesettebb gyermekein.

A pénzbeli támogatáson kívül az is a szándékunk, hogy más vállalkozások is kedvet kapjanak egy jó ügy támogatásához. Hosszú távon a célunk az, hogy minél több hasonló rendezvény valósulhasson meg hazánkban." – mondta el a Budapest Park alapítója, Pálffy András.

A hazai zenei élet rendkívül népszerű sztárjait felvonultató gigakoncert 18 órakor kezdődik, az este műsorvezetője Istenes Bence lesz.

"Teljesen megváltozott az életem amióta apa lettem. Szerencsések vagyunk, mert a családunk nyugalomban élhet, számunkra adottak azok az alapvető feltételek, amelyekről sok kisgyerek csak álmodhat: a tiszta víz, a biztonság, az egészségügyi ellátás. Nagyon régóta támogatom az UNICEF munkáját, nem volt kérdés, hogy igent mondok, amikor felkértek és repülök haza, hogy segíthessek – na meg hogy jót bulizzunk, ilyen ugyanis tényleg nem volt még itthon, nagyon várom és boldog vagyok, hogy a részese lehetek!”- mondta Istenes Bence, aki a koncert házigazdája lesz.

 

Június 16. Budapest Park x UNICEF Segélykoncert

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot