Létrehozva: 2018.05.31.

Most érkezett: gyermeke érdekében adja fel karrierjét a magyar énekesnő

Az énekesnõ mindenkit meglepett, amikor közösségi oldalán bejelentette, kiszáll a szórakoztatóiparból és nem lép fel többet férjével.

Sokan újabb szakításról, sőt néhányan már válásról kezdtek suttogni, amikor Suzy a közösségi oldalon bejelentette, többé nem áll színpadra férjével, aki egyedül folytatja zenei karrierjét. Jolly és Suzy kapcsolata eddig is sok vihart megélt, így valóban úgy tűnt, kettejük közt történt valami, ami idáig vezetett. A valóság azonban jóval prózaibb.

Az énekesnő kislánya érdekében döntött úgy, hogy visszavesz a tempóból. Bejegyzését egyébként megbánta, és már el is távolította. Hogy mi történt pontosan, arról az ACNews-nak mesélt.

"Éjszakánként nem alszom, mert folyamatosan kattog az agyam. Anyai, női, feleség lelkem van. A kislányom ötéves. Gyakran megszólal a lelkiismeretem, és megkérdezem magamtól, vajon mindig jó döntéseket hoztam-e az életemben. Amikor azt a bizonyos posztot a minap kiírtam, éppen nagyon mélyen voltam lelkileg. Nem csoda, hiszen öt esztendő telt el úgy a kislányom életéből, hogy nagyon sok fontos eseménynél nem voltam jelen. Nagyon bánt, hogy miközben ő az első lépését megtette, én a színpadon álltam vagy éppen egy fellépésre utaztam, mert Kis Suzyt átvittük a nagymamájához.

Ugyanez történt, amikor kinőtt az első foga

- kezdte Suzy.

"Ahogy a lányom növekedett, egyre gyakrabban kérlelt, hogy ne hagyjam ott sehol, ne menjek dolgozni, inkább maradjak vele. Okos lány, tudja, hogy ebből élünk, de azt mégis nehéz megértenie, hogy hétköznap óvodába kell mennie, miközben az apjával mi hétvégén dolgozunk, ezért nem tudunk olyan családi programokat szervezni, mint mások”

- beszélt gyötrődéséről az énekesnő, aki végül kijelentette, hogy az elvállat bulikon ott lesz férje mellett, de a későbbiekben egyre ritkában szeretne színpadra állni, és helyette inkább családanyaként szeretne jeleskedni. Ugyanakkor cáfolta, hogy válságban lenne a házassága.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell