Létrehozva: 2019.06.15.

Exkluzív interjú: Kitálalt a válófélben lévő mulatós sztár fia

Egy ideje már tart az üzengetés a magyar mulatós házaspár között hangos szakításukkal kapcsolatban, most pedig az énekes fia is elmondta véleményét.

Jolly és 17 éves fia három hónappal ezelőtt döntöttek úgy, hogy összeköltöznek és megpróbálják behozni a lemaradást kapcsolatukban.

Hiteles hírek: Milyen volt a kapcsolatod édesapád válófélben levő feleségével, Suzyval?

"Sosem volt jó.

Én próbáltam hozzá közeledni, szerettem volna színesebbé tenni a közös életünket. Ez nem sikerült.

Nem viszonozta. Ez szomorú volt, de egy idő után azt mondtam, hogy már engem sem érdekel, mert nem lehet mit tenni. Fájt, hogy miatta kevesebbet láttam az apámat, mint kellett volna, de ezt már megbeszéltük. Beláttam, hogy ezzel járhat, ha az ember új házasságot köt"

Hiteles hírek: Tulajdonképpen örülsz a válásnak?

"Többet tudok együtt lenni az apámmal. Ez nagyon fontos! Van mit bepótolnunk. A válás folyamatban van. Mostanában csak addig vagyunk külön, amíg én az iskolában tartózkodom, illetve ő a színpadon. Tegnap azonban megtartották az évzárót, tehát most elkezdődött a vakáció. Már voltunk Görögországban, és tervezzük, hogy újra elmenjünk. Három hónapja költöztem az apámhoz hivatalosan is.

Jövőre betöltöm a 18-at, akkor pedig már a gyámhatóságnak sem lesz beleszólása, hol élek.

Szívesen csatlakoznék apa zenekarához is, mint zongorista, de a Suzyval közös fellépéseire nem kívánok elmenni"

- monda Kóré Károly interjújában Jolly 17 éves fia. A teljes beszélgetés itt olvasható.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott