Létrehozva: 2019.02.01.

Jöhet az újabb baba: Kulcsár Edinának nagy tervei vannak a lányával

Kulcsár Edina nagyon örülne, ha húga születne a kis Med­ox­nak.

Kulcsár Edina és férje, Csuti boldogabbak, mint valaha. Kisfiuk, Medox születése után ugyan egy picivel kevesebb idejük jut egymásra, ám emiatt nem csüggednek.

"Szerintem természetes, hogy most egy ideig kevesebb időnk jut egymásra, épp ezért töltöttünk együtt szinte minden percet a terhességem alatt. Nem vagyok „paramami”, megtaláltam az arany középutat, amit a család, az ismerősök és a barátok is folyamatosan megerősítenek. A dédim – vagy ahogy én hívom, a mamám – például rengeteget segít, sokszor velünk van, amikor csak teheti, vigyáz Medoxra. Tőle is rengeteg trükköt tanultunk” – mondta a Lokálnak nevetve Edina.

Elárulta, terveik szerint nem állnak meg egy babánál, legalább egy testvért szeretnének Medoxnak.

"Jó volna, ha a kisfiunknak lenne legalább egy testvére. Én nagyon örülnék egy kislánynak, de természetesen az a lényeg, hogy egészséges legyen" – mosolygott Edina.

A gyönyörű modell arról is beszélt, sokan kérdezik tőle, miért nem készít fel lányokat a szépségversenyekre. De véleménye szerint ez nem egyszerű feladat, ahhoz rengeteg időt kellene egymással eltölteniük, hogy mindent át tudjon adni. Ez pedig egyelőre nem fér bele az életébe.

"Ha lesz egy lányom, és ő úgy gondolja, hogy kipróbálná magát szépségversenyeken, akkor hasznos tanácsokat tudok majd neki adni. Nem fogom őt visszatartani vagy lebeszélni. Megtanítom neki a járást, a pózolást és azt, hogy milyen ruha, haj vagy smink áll jól neki. Természetesen, ha nem szeretne a nyomdokaimba lépni, eszem ágában sincs erőltetni a dolgot, ez az ő döntése lesz" - vallotta be.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

mandiner.hu

„Miért akarnánk, hogy egy ilyen játékos a padon üljön?” - a Liverpool szurkolói elmondták, mit gondolnak Szoboszlai Dominikról (VIDEÓ)

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd