Létrehozva: 2018.11.07.

Jó hírt közölt Varga Mihály, téged is érinthet

A pénzügyminiszter közölte a kormány javaslatát. Amennyiben elfogadja azt az Országgyûlés, további öt évig ötszázalékos marad a lakásáfa.

„A kormány javaslata alapján 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek” – jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter közölte: a héten nyújtják be az Országgyűlésnek a Törvényalkotási Bizottságon keresztül a javaslatot.

Ugyanakkor a kedvezményes adókulcs jövő év végéig hatályban marad, vagyis 2019. december 31-ig minden – a törvényi feltételeknek megfelelő, azaz 300 négyzetméternél nem nagyobb egylakásos lakóingatlan, 150 négyzetméternél nem nagyobb többlakásos lakóingatlanban kialakított lakás – új építésű lakóingatlan értékesítése után a legalacsonyabb mértékű, 5 százalékos áfát számítják fel.

A Pénzügyminisztérium az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének és más szakmai szervezetnek a javaslatai alapján dolgozta ki a részletes szabályokat. Ha az Országgyűlés elfogadja azokat, akkor 2019. december 31-ét követően azoknál az új lakóingatlanoknál is alkalmazható az ötszázalékos áfa, amelyek építésére 2018. november elsején végleges építési engedélyt adtak ki, vagy – a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanok esetében – azok építését addig bejelentették. A kedvezményes adó csak akkor alkalmazható, ha legkésőbb 2023. december 31-éig értékesítik az új lakást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!