Létrehozva: 2018.09.06.

Működik a mamahotel: ezt teszi meg a lányáért Janza Kata

A színésznõ rendkívül boldog szerelmével, Pesák Ádámmal, de az anyaság a legfontosabb számára: mindent megtesz azért, hogy gyermekei boldogan éljenek.

Janza Kata egy boldog és romantikus nyár után visszatért a hétköznapokba, hiszen az Operettszínházban megkezdődött az ősszel szokásos pörgős időszak.

Közben pedig igyekszik anyaként is helytállni, ami kétgyermekes anyaként nem mindig könnyű. Fia most kezdte az ötödiket: a kis Samu már az első héten két tornazsákját is elhagyta.

A színésznő lánya, Janka még szintén a családi fészekben lakik, joghallgatóként pedig neki sem könnyű: már a tanév kezdete előtt el kellett kezdenie tanulni, ilyenkor pedig a színésznő támogatja őt mindenben.

„Működik otthon a mamahotel, hiszen a jogi egyetemre járó Jankának igyekszem biztosítani a nyugodt hátországot. Õ ilyenkor egy fotelben ül én pedig igyekszem őt kiszolgálni, amit a szorgalmával hálál meg”- mondta a színésznő a Mokkában, aki kedvesével nemrég megszökött néhány napra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok