Létrehozva: 2018.06.15.

Nagyon furcsa vádak érték a sztárszínészt, ezt tette a nemi szervével

Egy nõ azt állítja az Oscar-díjas színészrõl, hogy egy partin molesztálta õt, méghozzá nem is akárhogyan.

Egy nő azzal vádolja Jamie Foxxot, hogy 16 évvel ezelőtt a péniszével pofonvágta, miután a hölgy nem akarta orálisan kielégíteni őt.

Az 50 éves színészaki jó ideje Katie Holmesszal randizgattagadja a vádakat és bíróság elé viszi az ügyet az egyelőre nevét elhallgató nő ellen.

A nő elmondása szerint 2002-ben Jamie Foxx egyik partiján járt, ahol a színész orális szexre akarta rábírni, ám mivel erre nem volt hajlandó, pofonvágta a péniszével. Ezután elzavarták a partiról, másnap viszont pánikroham miatt kórházi ellátásban kellett őt részesíteni.

Tizenhat évvel ezelőtt nem jelentette az esetet a hatóságoknak, a múlt héten viszont, állítása szerint a #MeToo mozgalom hatására, megtette ezt. Nevada államban ugyanakkor az ilyen jellegű bűncselekmények elévülési ideje három év. A színész ügyvédje szerint akkor hallottak először a vádról, amikor a TMZ felkereste őket kedden.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Eldőlt, ott lesz-e Milák Kristóf a júniusi úszó Európa-bajnokságon

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?