Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.12.11.

Jáksó László újra szerelmes: mindent megváltoztatott a titokzatos hölgy

Jáksó László állítja, új párja miatt változott meg az élete, és úgy érzi magát, mintha kicserélték volna. Ledobott húsz kilót, és életében elõször várja a karácsonyt...

Ha néhány évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy várni fogom a karácsonyt, és csillogó égősorral díszítem ki a lakást, az arcába nevettem volna – kezdte a Lokálnak mosolyogva Jáksó László, aki a tizennegyedik MikulásGyár megnyitójának házigazdája volt. – Korábban egyszerűen nem éreztem szükségét annak, hogy készüljek a karácsonyra, idén azonban a párom mindent felülírt. Neki ez fontos, és miatta ma már nekem is – mondta nevetve a showman.

Jáksó elmesélte, egy éve boldog párkapcsolatban él. Szerelme nem a médiában dolgozik, így kilétét sem szeretné felfedni. Azt azonban örömmel újságolta, hogy már második karácsonyát tölti együtt kedvesével.

Egy éve vagyunk együtt, de mivel nemrég ünnepeltük az első évfordulónkat, papírforma szerint a tavalyi karácsony volt az első közös ünnep. Az idei azonban sokkal különlegesebb, hiszen ez már egy közösen eltöltött év után az első. A díszeket is együtt tesszük ki, teljes lesz a karácsonyi pompa a lakásban – mondta Jáksó, aki együtt is él új szerelmével.

A showman egyébként párja miatt vette rá magát az életmódváltásra és a sportra is.

Sokan kérdezik, hogy miért vagyok ilyen vékony. Ki kell ábrándítsak mindenkit, nincs nagy titkom, csak igyekszem sokat mozogni. A párom vitt bele ebbe is, ő nagyon sokat fut. Erre mondjuk nem tudott rávenni, én csak távolról integetek neki. De ezzel felhívta a figyelmemet, hogy többször kell kimozdulni, biciklizek és sétálok. Ami viszont a legfontosabb, hogy leszámoltam az éjszakai nassolással, és abban a pillanatban elkezdtem fogyni. Este tíz körül lefekszem és reggel hatkor kelek, így nem járok rá éjszaka a hűtőre, mert éppen alszom – mondta Jáksó, aki közel húsz kilótól szabadult meg két év alatt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom