Létrehozva: 2018.09.11.

Izzik a levegő Hosszú Katinka körül: mindent elmond a bennfentes

Hosszú Katinka és Dudás Dániel is kiválóan szerepelt az elsõ világkupán...

Parádésan szerepelt az úszók Világkupa-sorozatának első, kazanyi állomásán a háromszoros olimpiai bajnok, Hosszú Katinka, aki 11 éremmel zárta a viadalt. Az Iron Lady egyre jobb formába lendül új mesterével, Petrov Árpáddal, akivel az augusztusi Európa-bajnokság óta készül együtt.

A kontinensviadalon a 200 méter vegyes döntője után még azt mondta, „a szíve vezette győzelemre”, most már viszont a sorozatterhelést is egyre jobban bírja. Katinka és Dudás nem erősítette meg és nem is cáfolta anno Shane megcsalásos vádaskodását, ám a kazanyi Vk-n lévő magyar különítmény tagjai szerint több van köztük munkakapcsolatnál.

Nyílt titok az uszodában, hogy együtt vannak. Ám a nyilvánosság előtt nem vállalják fel a szerelmüket. Nem láttam még, hogy kézen fogva sétálnak a medence partján vagy nyíltan megcsókolják egymást, de még puszit sem adnak a másiknak. Mégis szikrázik körülöttük a levegő – fogalmazott a Borsnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes. Hozzátette, nyilván az új tréner, Petrov Árpád munkája sem elhanyagolható, de hogy Katinka újfent kiegyensúlyozott, az rettentő sokat számít!

A Világkupa-sorozat csütörtökön folytatódik majd Dohában. A háromnapos versenyen ismét rajthoz áll Hosszú Katinka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát