Létrehozva: 2017.11.20.

Izraelben beszivárgóknak hívják a migránsokat. Keményen fellépnek ellenük

Még azt a tábort is bezárják, ahol eddig tartották õket. Választhatnak, elmennek vagy börtönbe kerülnek...

Izrael négy hónapon belül bezárja Holot nevű menekülttáborát, és az ott élő afrikai illegális bevándorlókat és menedékkérőket választásuk szerint börtönbe zárja vagy Ruandába távozhatnak – jelentette az izraeli média.

Az izraeli kormány  egyhangúlag döntött a 2013-ban a Negev sivatagban létrehozott menekülttábor felszámolása mellett.

A következő három hónapban megpróbálják rávenni az ott élő eritreai és szudáni illegális bevándorlókat és menedékkérőket, hogy távozzanak Ruandába, mert különben  börtönbe zárják őket.

„Három állomása van a beszivárgók elleni politikánknak” – jelentette be Benjámin Netanjahu miniszterelnök.

„Az első szakasz a feltartóztatásuk, kerítést építettünk és törvényeket alkottunk, amelyek teljesen megakadályozzák beáramlásukat. Ma már nincsenek beszivárgók. A második szakasz az eltávolításuk. Különböző intézkedésekkel húszezret költöztettünk el közülük. A harmadik szakasz pedig eltávolításuk fokozása. A nemzetközi egyezmények lehetővé teszik, hogy a fennmaradó negyvenezer beszivárgót beleegyezésük nélkül költöztessük ki”

Izrael a menekültáradat megfékezésére 2013 decemberére kerítést húzott fel az egyiptomi határ mentén, de addigra sok tízezer menedékkérő élt az országban. Megjelenésük társadalmi feszültséget okozott elsősorban Tel-Aviv déli, szegényebb negyedeiben, ahová tömegesen telepedtek le az olcsóbb lakhatási költségek miatt.

Izrael több éve egyezményt kötött Ruandával a bevándorlók befogadásáról, de ez korábban csak az önkéntesen távozókra vonatkozott. Az afrikai visszaköltözést vállaló, főként Eritreából és Szudánból még a kerítésrendszer felépítése előtt bejutott menekültek egy útra szóló repülőjegyet és fejenként több mint ezer dolláros újrakezdési segélyt kaptak távozásukhoz.

– idézi Netanjahut az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-