Létrehozva: 2017.08.15.

Csúnyán megbuktak, piásan vezettek a magyar sztárok

Mindenkire vonatkozik a zéró tolerancia, beleértve a hazai hírességeket is.

Sokan meg is buktak egy baleset vagy egy közúti ellenőrzés után. Legutóbb az Irigy Hónaljmirigy dobosát meszelték le, még a helyszínen elvették a jogosítványát. Most összeszedtük, kik azok még, akiket elkaptak a rendőrök.

Stohl András börtönbüntetést kapott

2010. május 8-án ittasan és kábítószer hatása alatt okozott közúti balesetet a népszerű színész. A színházból hazafelé tartott a kocsijával, amikor áthajtott a szemközti sávba, és két autóval is összeütközött. A balesetben egy ember könnyebben, egy ember súlyosan megsérült. Stohl Andrást a bíróság 2011. márciusában első fokon két év és négy hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek letöltését október 5-én kezdte meg. 2012. március 5-én öt hónap után feltételesen szabadult.

„Nagyon szégyellem, amit tettem" - kommentálta a bírósági ítélet után Stohl András. "Megérdemeltem a büntetésemet.”

Curtis villanyoszlopba hajtott

A rapper még 2016. január 1-én járt pórul, amikor a szilveszteri buli és pár óra alvás után kocsijába ült. Azt hitte, már kiment az alkohol a szervezetéből, így elment a parti helyszínen hagyott kocsijáért és elindult haza. De elvesztette az uralmát az autója felett és nekiment egy villanyoszlopnak. Nemrégen született meg az ügyében az elsőfokú ítélet, háromszázezer forint pénzbüntetést és egy év két hónap vezetéstől való eltiltást kapott, az ítélet nem jogerős. Mindenesetre a helyszíni alkoholszondás vizsgálat pozitív volt, a vérmintából pedig kokain fogyasztását állapították meg.

„Aludtam, nem sokat, pár órát, de teljesen kipihenten indultam el a kocsiért. A szonda így is elszíneződött... Nem tudom, mi a szabály, mennyi idő után tisztul ki az ember, mikor szabad újra volán mögé ülni. Ha hibáztam, sajnálom, és vállalom érte a felelősséget... Félelmetes volt, kielőztem egy autót, de ahogy visszasoroltam, elvesztettem a kontrollt, és megtörtént a baj. Nyári gumi volt az autón, talán ez lehetett a probléma" - írta ki Facebook-oldalára Curtis.

Oszter Sándor nyolc feles után okozott balesetet

Három évvel ezelőtt áprilisban a MOM bevásárlóközpont parkolójában ment neki egy oszlopnak a Kossuth-díjas színész. A kiérkező rendőröknek kétszer is megtagadta a szonda megfújását, így bevitték vérvételre. Az eredmény 2,1 ezrelékes véralkoholszintet mutatott. Először elismerte bűnösségét, majd később azt mondta, egy nő vezetett. Ügyében tavaly áprilisban hoztak ítéletet, aminek a végén a bíró bűnösnek mondta ki a neves színészt. Ezért bevonták a jogosítványát két év egy hónapra, 140 óra közmunkára ítélték, valamint 77 ezer forintot és a bűnügyi költséget is neki kellett fizetnie.

Failoni Donatellának is ugrott a jogsija

Április végén Oszter Sándor felesége is ittasan okozott balesetet. Főzés közben megivott egy pohár bort, de észrevette, hogy elfogyott a tojás, ezért ült kocsiba. Útközben egy kocsi hirtelen lefékezett előtte, ő pedig belement. Bár Donatella elismerte felelősségét, a károsult kihívta a rendőröket, akik megszondáztatták. A szerkezet kimutatta, hogy ivott, így a helyszínen elvették a jogosítványát.

„Megszegtem a törvényt, de nem történt baleset. Szerintem egy pohár bor elfogyasztása nem egyenlő azzal, hogy valaki ittas. Ötvenhárom éve vezetek, soha semmi rosszat nem tettem, ez egy nagy butaság volt" - mondta az eset után Oszter felesége.

Zámbó Krisztián 350 ezres bírságot kapott

Zámbó Jimmy fia egy szülinapi buliban volt, de elfogyott az alkohol, így elindultak a közeli benzinkútra utánpótlásért. Áthajtott a piros lámpán és kacsázva ment a sávjában. Ezt észrevette két rendőr, amikor megállították, Krisztián rögtön bevallotta, hogy ivott. Elég magas volt a véralkoholszintje, így helyszíni bírságként ötvenezer forintot kellett fizetnie és elvették a jogosítványát. Eljárás indult ellene, márciusban a bíróság 16 hónapra tiltotta el a vezetéstől, és 350 ezer forint bírságot kapott. De az ügynek még nincs vége, mert az ügyész kevesellte mind az időtartamot, mind a pénzbírság összegét.

Rossz ötlet volt. Soha nem csináltam ilyet, és azt hiszem, épp elég lecke ez most, és egy életre megtanultam" - mondta Zámbó Krisztián a bíróságon.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg