Létrehozva: 2016.08.30.

Itt az új Király, remekelt a magyar kapus

A Bundesligában is bemutatkozott Gulácsi Péter. A Leipzig hálóõre már az elsõ mérkõzésen bizonyította, hogy megérdemelte a bizalmat, óriási jövõ állhat elõtte.

A hétvégén több magyar focista is szerepet kapott a Bundesligában. Szombaton kezdőként futhatott ki a pályára Kleinheisler László és a győztes gólpasszt adó Huszti Szabolcs is, míg vasárnap Gulácsi Péter védhette az újonc Leipzig kapuját.

A magyar kapus először játszhatott Bundesliga-mérkőzésen, és rögtön remekül mutatkozott be a Hoffenheim elleni összecsapáson. A még mindig csak 26 éves kapus ugyan két gólt is kapott, de egyikről sem tehetett, sőt jó védéseivel meccsben tartotta a csapatát, amely így 2-2-es döntetlennel debütált.

 

 

Gulácsi az első magyar kapus a német élvonalban Király Gábor óta, aki szintén nagyon fiatalon, 21 évesen került a Bundesligába. A tehetség ráadásul a válogatottban is átveheti a helyét, igaz, ez a kérdés még nyitott, mert Dibusz Dénes és Megyeri Balázs is esélyes a posztra.

Gulácsi fiatal kora ellenére óriási nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, az MTK-ból a Liverpoolhoz került, akik több klubhoz is kölcsönadták. Végül Ausztriában kötött ki, ahol a Red Bull Salzburg csapatában kezdő volt 2013 és 2015 között. Tavaly már a lipcsei klub alkalmazásában állt, és tevékeny részt vállalt a feljutásban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt