Létrehozva: 2016.07.21.

Itt alussza majd örök álmát Somló Tamás

Sírhelye egészen biztosan épp úgy kegyhely lesz, mint más legendás zenészeké. Rajongók gyújtanak majd gyertyát, s idézik fel a régi boldog pillanatokat.

Szerző Zamárdi Gábor

Árnyas fák tövében lel majd örök békére a Nagy Beat Generáció legendás alakja Somló Tamás

Budapesten a Kozma utcai izraelita temetőben helyezik végső nyugalomra csütörtök délután családja, barátai körében mindannyiunk kedves zenebohócát, az LGT gitárosát... Ide zarándokolhatnak majd rajongói, akik a csütörtök délutáni zártkörű búcsúztató után szeretnének elköszönni kedvencüktől.  Igazi kegyhely lehet a sír, mint annyi más halhatatlan sztáré...

Igazi zarándokhely lehet a Kozma utcai izraelita temető

Mint például a párizsi Pére Lachaise temető hatos parcellája, amely 1971-júliusa óta találkozóhelye az egykori és mai rockereknek, akik rajongtak Jim Morrisonért, a  Doors zenekar frontemberéért.

Igaz, a síremléket ma már kordon zárja körül, hiszen a vadabb években féktelen bulik helyszínéül szolgált, melyeket a helyi hatóságok megelégeltek.

Ma már főleg a csendes emlékezésé a főszerep, mint ahogy Somló Tamás végső nyughelyét is egészen biztosan béke és barátság övezi majd. 

Szerző Zamárdi Gábor

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”