Létrehozva: 2018.12.14.

Itt a végeredmény: ő nyerte a Csak show és más semmit

Az elmúlt tíz hétben apait-anyait beleadott, hogy elnyerje a zsûri és a nézõk elismerését.

December 14-én, pénteken tíz hét után véget ért a TV2 vadonatúj sikerműsora, a Csak show és más semmi!

Az elmúlt hetekben tizenkét híresség versengett a zsűri és a nézők kegyeiért. Különleges, sokszor nagyon is kockázatos produkcióikkal folyamatosan elkápráztattak minket. Arról nem is beszélve, hogy a show a hétköznapi embereket is elkalauzolta a cirkusz élet csodálatos világába.

A döntő hatalmas durranással indult, a hangulat pedig hamar a tetőfokára hágott. Mindenki ámulattal figyelte a színpadra vitt produkciókat a stúdióban.

Sokszor a versenyzők erőn felül teljesítettek, sérüléseiket, fájdalmaikat háttérbe szorítva küzdöttek a győzelemért.

Aki a dobogó legfelső fokára állhatott, a 147 összegyűjtött pontjával, az nem más, mint Vastag Csaba.

Õ nyerte a Las Vegas-i utazást, valamint egy cirkuszi szerződéssel is gazdagabb lett, amit a zsűriszékben helyet foglaló Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, Richter József ajánlott fel. Így 1500 néző előtt léphet majd fel jövőre a cirkuszi társulattal a Balatonon.

Baronits Gábor lett az ezüstérmes, 138 ponttal.

135 pontot gyűjtött össze és foglalhatta el a dobogó legalsó fokát: Tatár Csilla.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Autómentők dolgoztak egy roncsnál az M0-son, aztán a semmiből becsapódott még egy autó - videó

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

ripost.hu

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor

SHOWBIZ

Hatalmas bejelentést tett L. L. Junior és kedvese