Létrehozva: 2019.08.07.

Itt a nagy balatoni lángosteszt

A strandok elmaradhatatlan étele a lángos. Ezúttal 12 balatoni vendéglátóhelyet ellenõrzött és tesztelt a NÉBIH, íme az eredmények.

A Szupermenta teszt keretében  vizsgálták a háttérben folyó ételkészítési folyamatot, és mintát vettek az ételből, az olajból, alapanyagokból, amelyeket laboratóriumba szállítottak további vizsgálatokra.

A helyszíni szemléket kiegészítette a hivatalos érzékszervi bírálat is, amelyhez segítségül hívtuk a Nébih mozgó érzékszervi állomását. Ennek köszönhetően megfelelő körülmények között, friss állapotban, a sütés helyszínétől csak pár méternyire végezték el a képzett szakemberek a natúr lángosok bírálatát.

A kedveltségi vizsgálat sem maradt el, sőt  megelőzte a hatósági ellenőrzéseket. Vásárlói szemmel, inkognitóban tesztelték a sajtos-tejfölös lángosokat, de nem maradhatott ki a sorból a vendéglátóhely értékelése sem.

 

140 mintán csaknem 500 laboratóriumi mérést végeztek, és összesen 300 ezer forint bírságot szabtak ki. A 12 ellenőrzött vendéglátóhelyből 8-nál találtak kisebb hiányosságokat, ám ezeket a tulajdonosok azonnal ki is javították. Komolyabb hiányosságok miatt 2 helyszínt figyelmeztetniük kellett, további kettőt pedig megbírságoltak személyi és helyszíni higiéniai kifogások, valamint lejárt élelmiszerek tárolása miatt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Debrecenből elindult az első olyan járat, mellyel a világ számos pontja válik elérhetővé

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast