Létrehozva: 2016.04.09.

Itt a hatodik! Újabb stadiont adnak át

Debrecen, Ferencváros, Felcsút, Gyirmót és Mezõkövesd után Szolnok is új stadionnal gazdagodik.

Szerző vh

Újabb állomásához érkezett a Nemzeti Stadionfejlesztési Program. Április 9-én Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének jelenlétében átadják az újjáépített szolnoki Tiszaligeti Stadiont.

A rendezvény 11 órakor veszi kezdetét az ünnepi beszédekkel. Fél 12-től a helyi utánpótlás mutathatja meg magát, majd következik maga a főprogram, a 13 órakor kezdődő Szolnoki MÁV FC - Vác FC NB II-es bajnoki labdarúgó-mérkőzés. A stadionavatóra a belépés ingyenes.

A Tiszaligeti Stadion a 2012-ben indult stadionfejlesztési program hatodik, teljesen elkészült létesítménye lesz.

Kronológia

2014 húsvétján, a hagyományos Puskás-Suzuki Kupával avatták fel Felcsúton a Puskás Akadémia otthonát, a négyezer férőhelyes Pancho Arénát. Az ékszerdoboz szépségű stadiont azóta rendszeresen használják a korosztályos válogatottak is.

Két héttel később a Debrecen vehette birtokába a teljesen újjáépített Nagyerdei Stadiont, és ünnepelhetett benne szinte azonnal bajnoki címet.

Nyáron a Ferencváros költözött be a kor minden igényét kielégítő Groupama Arénába. Az új stadion jó kabala lehet az aranyéremre hajtó csapatoknak, mert idén a Fradinak már csak matematikai esélye maradt elveszíteni. És az sem sok.

Rövid szünetet követően, 2015 őszén adták át Gyirmót felújított pályáját. Könnyen lehet, hogy a 4000 férőhelyes Alcufer Stadionban  ősztől élvonalbeli mérkőzéseket is láthatnak a szurkolók, a Gyirmót FC ugyanis meggyőző magabiztossággal vezeti az NB II mezőnyét.

Néhány hete Mezőkövesden fejeződött be a Városi Stadion építése, ám itt klasszikus nyitóünnepséget nem tartottak, mivel a stadion nagy részét már két éve használja a helyi csapat.

Szerző vh

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját