Létrehozva: 2016.10.11.

Itt a bizonyíték: ezért hagyta életben áldozatait a körúti robbantó

A szakértõ szerint nem véletlen, hogy a két rendõr életben maradt, a támadó nem akarta õket kivégezni. Valószínûleg alacsony vagy közepes hatóerejû robbanóanyagot használhatott a horgászsapkás férfi.

Szerző Brenner Balázs

Nem csitulnak a kedélyek a szeptember 24-i merénylet körül, a nyomozók nagy erőkkel keresik az elkövetőt. Ahogy a %RIPOST% is megírta, egy 25 év körüli férfi robbantott bombát a Teréz körúton, a támadásban két rendőr sérült meg, egyikük súlyosan. Elsőként a %RIPOST% számolt be a járőrnő állapotának javulásáról, szeptember 28-án ugyanis felébresztették a mélyaltatásból és kiengedték a Honvédkórház intenzív osztályáról.

Közben egy száz fős nyomozócsoport alakult, akik a rendőrséggel, az ügyészséggel, a TEK-kel és a titkosszolgálatokkal karöltve próbálnak a támadó nyomára bukkanni és az indítékot feltárni.

Az elmúlt időszakban rengeteg kép- és videofelvételt elemeztek a szakemberek, forró nyomon vannak a hatóságok.

Azt már kizárták, hogy az elkövető terrorista lenne, és elvetették a magánéleti bosszú lehetőségét is

– fejtegette Németh Zsolt kriminológus, aki hangsúlyozta: egyre inkább halványul a rendőrséggel szembeni ellenszenv is mint indíték.

Házilag készített szerkezet robbanhatott

A fentieket támasztja alá az a szakértői vélemény is, miszerint a korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem csőbomba robbant. Gál Tamás tűzszerész szakértő szerint alacsony vagy közepes hatóerejű robbanóanyagot használhatott az elkövető, aki biztos, hogy korábban kipróbálta az eszközt, és tudta, mire számíthat a helyszínen.

"Szakértői vélemények is alátámasztják, hogy a bomba  óriási pusztítást végzett a robbanás környékén.

A két áldozat nem csak a szerencsének köszönheti, hogy életben maradt. Vélhetően a merénylő nem akart kivégzést: pontosan tudhatta, hova kell letennie az eszközt, hogy ne öljön vele

- magyarázta a %RIPOST%-nak egy magánnyomozó, aki ugyancsak egyetért a tűzszerészek véleményével. Utalt arra is, hogy a bombabiztonsági szaktanácsadók szerint a rendőrség már biztosan tudja a robbanószerkezet összetételét, csak még nem hozta nyilvánosságra.

Az ügyészség továbbra is a lakosság segítségét kéri, hogy amennyiben valaki a fenti felvételen látható férfit felismeri, tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06/80-620-107 számon, vagy a „Telefontanú” 06/80-555-111 zöld számán, de hívhatja a 107 vagy 112 központi segélyhívókat is. A bejelentő személyét bizalmasan kezelik.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-