Létrehozva: 2018.08.19.

Iszonyat, villát állított élettársa fejébe, a Dunánál ásta volna el a nőt a férfi

A nõ rengeteg megaláztatásnak és fájdalomnak volt kitéve. Nem mert segítséget kérni.

Két éven át szenvedett egy nő erőszakos élettársa mellett. Nem egyszer megtörtént, hogy  a férfi ököllel fejbe vágta őt, de előfordult olyan is, hogy az erőszakos élettárs a párja felé hajította a villát, ami beleállt a nő fejébe. Az ügy most bíróság elé került.

A dunaszerdahelyi járásbeli férfi hetente legalább egyszer nekiesett élettársának, többször ököllel fejbe vágta, verbálisan megszégyenítette őt. A nő sokáig tűrt, nem akart segítséget kérni. A gyakori veszekedések során a férfi azzal fenyegette meg párját, hogy megöli és a Duna mellett ellássa a holttestét.

A dunaszerdahelyi Járásbíróság most 4 éves próbaidőre felfüggesztett, 3 év szabadságvesztésre ítélte az erőszakoskodót, emellett pszichoterápiára is kötelezte, és arra is, hogy találjon magának mihamarabb munkát - írja a Paraméter. Az ítélet jogerős.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért