Létrehozva: 2018.09.15.

Iszlamisták akarták ismét vérbe borítani Európát

Csehországban és Németországban is elfogtak egy-egy férfit, akik a gyanú szerint véres merényletekre készültek.

Elfogtak egy 17 éves fiút a németországi Florstadtban iszlamista indíttatású terrorcselekmény előkészítésének gyanújával. A frankfurti ügyészség adataira hivatkozó beszámolók szerint a német-török kettős állampolgárt szeptember 1-jén vették őrizetbe, és eddig azért nem hoztak nyilvánosságra információkat az ügyről, hogy ne veszélyeztessék a nyomozás sikerét. Az állam elleni súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsított tinédzser időközben beismerő vallomást tett, az őrizetből előzetes letartóztatásba helyezték.

Robbantásos merényletet akart elkövetni, szerzett egy pokolgép-készítési leírást és már a robbanószer előállításához szükséges vegyi anyagok beszerzéséhez is hozzákezdett, mire elfogták. Sajtóinformációk szerint a gyanúsított egy lelkileg labilis fiatalember. Az interneten radikalizálódott, és kihallgatásán azt állította, hogy a közelmúltban több férfi megerőszakolta. Ezért bosszút forralt, egy melegbár vagy egy mecset ellen akart pokolgépes támadást végrehajtani Frankfurtban.

Csehországban is fogtak egy iszlamistát

A cseh rendőrség is őrizetbe vett egy terrorakcióra készülő iszlamistát. Az őrizetbe vett férfi lakásán a házkutatás során pokolgép készítéséről szóló leírást és vegyi anyagokat találtak. A rendőrség azzal gyanúsítja, hogy terrorcselekményre készült, amit házilagosan előállított robbanószerkezetekkel készült végrehajtani.

Egyes információk szerint a szlovák származású férfi három évvel ezelőtt tért át a muzulmán hitre és vált iszlám fanatikussá. Aktívan tevékenykedett az internetes közösségi fórumokon, amelyeken részvételre szólított fel az iszlám háborúban, a dzsihádban. Eszményképe az Iszlám Állam dzsihadista szervezet volt.

Ez az első alkalom, hogy Csehországban őrizetbe vettek egy terrorakcióra készülő iszlamistát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők