Létrehozva: 2018.01.24.

Az iszlám törvényeknek megfelelő fürdőt építenek a német városban

Bonn városában új fürdõ épül, több mint 18 milliárd forintért. A politikusok azt mondják, olyan létesítményt szeretnének, amely minden lakost kiszolgál. Éppen ezért a tervek szerint óriásfüggönnyel választanák el a muszlim nõket a fürdõ többi vendégétõl.

A tervek szerint majd csak 2020-ban lesz kész az az új bonni uszoda- és fürdőkomplexum, amely körül már most nagyon éles viták alakultak ki. Többen ugyanis azzal vádolják a városvezetést, hogy az iszlám törvénykezés, a saría szerint tervezték meg az új létesítményt. Az ugyanis elfogadott volt a múltban is, hogy vannak az uszodákban olyan napszakok, órák, amikor csak nők használhatják a medencéket.

Bonnban azonban már ezen is túlléptek.

Úgy alakítják ki a medencéket, hogy azokat üvegfalakkal választják el egymástól, s hogy az átlátszó felületeket még külön óriásfüggönyökkel is el lehessen takarni. Így szeretné elérni az üzemeltető, hogy a városban élő muszlim nők is fesztelenül, a férfiak teljes kizárásával fürödhessenek.

A teljes kizárást szó szerint kell érteni, mivel ezekben az időszakokban még a férfiszemélyzet sem tartózkodhat a helyszínen. Ilyenkor majd más munkavégzésre fogják őket. A helyi politikusok pedig nyíltan vállalják, hogy a döntés politikai jellegű volt.

Nem akarjuk a lakosság egyetlen csoportját sem kizárni abból, hogy használni tudja az új uszodát. A medencéket úgy tervezték, hogy alkalmasak legyenek a nemek szerinti különválasztott használatra

– mondja a szabaddemokrata Werner Hümmrich. A városvezetőknek sajnos nem tették fel azt a kérdést, hogy miért a több tízmillió euróból készülő fürdőt igazítják a muszlim szokásokhoz, és miért nem inkább a bevándorlókat próbálják meg integrálni a társadalomba. Sokan attól félnek, hogy ezek az intézkedések erősítik a párhuzamos társadalmak további kialakulását Németországban.

Hannoverben is áll a bál

Mint arról már decemberben beszámolt a %RIPOST%, a hannoveri fürdőben is komoly viták alakultak ki a női muszlim vendégek miatt. Akkor a Hannoverischen Allgemeinen Zeitung cikkére hivatkozva arról írtunk, hogy a nők utcai ruhákban mennek a vízbe, a medencék szélén piknikeznek, a vízben festik a hajukat és irgalmatlan mennyiségű szemetet hagynak maguk után. A városi önkormányzat szóvivője, Ulrike Serbent elmondta:

Tudunk a problémáról, elsősorban a muszlim nők okoznak fejfájást az uszoda alkalmazottainak.

A dolgozók ugyanis már rá sem mernek szólni a házirendet be nem tartó vendégekre, mert a muszlim nők férfi rokonai folyamatosan megfenyegetik őket ilyen esetekben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját