Létrehozva: 2017.12.28.

Haldoklik az Iszlám Állam, végső csapást mérhetnek rá

A vérszomjas terrorszervezet szinte már minden területét elvesztette, közel lehet a háború vége.

Egykori területeinek 98 százalékát már elvesztette az Iszlám Állam, és a veszteségei közel felét az elmúlt egy évben szenvedte el. Ennek egyik legfontosabb oka az, hogy Donald Trump sokkal agresszívabb politikát választott, mint elődje.

Barack Obamát már elnöksége során is sokan kritizálták azért, mert nem támadta elég nagy hatékonysággal a terroristák állásait, a légi erőt csak ritkán vetette be, és olyankor is csak egy adott célpont ellen. Obama visszafogottsága az Iszlám Állam uralta városokban ragadt civilek kínzásával és a háború elnyúlásával járt.

Ezzel szemben Trump nem habozik, ha légi csapás engedélyezéséről van szó, az amerikai légi erő számtalan területet bombázott az elmúlt egy év során. A támadások ugyan sokszor civil áldozatokkal is jártak, viszont így sikerült annyira meggyengíteni a terroristák állásait, hogy utána a szárazföldi egységek kiszoríthatták őket a városokból.

Az amerikai katonai hírszerzés becslései szerint a két éve még 45 ezer harcossal büszkélkedő kalifátusnak mostanra ezernél is kevesebb dzsihádistája maradt az iraki-szíriai határ mentén fekvő sivatagban. Emmanuel Macron korábban azt közölte: február végéig legyőzi a koalíció az Iszlám Államot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Lerántjuk a leplet: ennyi Fülöp-szigeteki vendégmunkás van Magyarországon – jóval több, mint amit a KSH állít

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Bika hava: 1 éves szültésnapi horoszkóp a Bika jegyűeknek

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Így romantikázott férjével Palvin Barbi — Fotó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat