Létrehozva: 2017.05.24.

Aggasztó hír, itt csaphatnak le a terroristák

Aggasztó kijelentést tett a spanyol titkosszolgálat korábbi vezetõje: Francisco José Gan altábornagy szerint nem lehet kizárni, hogy az Iszlám Állam következõ célpontja Spanyolország lesz.

Gant nevezték ki a szárazföldi katonai egységek legfőbb vezetőjévé, beiktatásán beszélt Európa terrorfenyegetettségéről.

 

A katona elmondta, hogy bár Spanyolország már a saját kárán is megtapasztalta a terroristák kegyetlenségét – például a madridi vasútállomáson történt robbantások során –, ő teljes mértékben felkészült arra, hogy elhárítsa a támadásokat.

„Nem állítom, hogy Spanyolország biztonságos, de felkészültebb, hiszen ennek szükségét egy szomorú tapasztal során ismertük fel. Senki sincs biztonságban, de minket talán nehezebben bánthatnak, mint másokat.”

Az 58 éves Gan altábornagyot a „tettek embereként” ismerik Spanyolországban. Az országban rendszeresen tartóztatnak le terrorista kapcsolatokkal rendelkező személyeket: múlt hónapban Barcelonában nyolc embert vettek őrizetbe, köztük négy marokkóit, akiknek közük volt a brüsszeli terrortámadáshoz.

Gan szerint eddig sikerült a hatóságoknak megakadályozni, hogy egy erősebb sejt épüljön fel náluk. Hozzátette, hogy a jelenlegi helyzetben a NATO teljes reformjára van szükség, hiszen már megváltozott azon fenyegetések köre, amellyel a katonai szövetségnek szembe kell néznie.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Csoda szép virágok nyílnak a Bükkben

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil