Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.05.

Az Iszlám Állam lefejezős videóit találták meg a 28 éves csinos nő mobilján

A német nõt többek közt háborús bûncselekmény elkövetésével is gyanúsítják. Jennifer W. több évig élt Irakban az Iszlám Állam támogatójaként.

Münchenben kezdődött el a pere a 28 éves Jennifer W.-nek, akit azzal gyanúsítanak, hogy évekig volt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagja. A tárgyaláson bemutatták azokat a bizonyítékokat, amelyek az ügyészség szerint egyértelműen a német nő bűnössége mellett szólnak. Jennifer W. telefonján például rengeteg olyan dokumentumot találtak, amelyek az Iszlám Állam propagandaanyagaiként szolgáltak. Emellett lefejezésekről készült videókra és bomba összeszereléséhez szükséges leírásokra is bukkantak az ellenőrzött adatok között. De a mobilon talált anyag olyan szélsőséges kérdésekre is keresett választ, mint hogy hogyan lehet reggelente a legkönnyebben felkelni, vagy hogy miként tudja a legtöbb embert magával vinni a halálba. A fiatal nő ellen még az a vádpont is felmerült, hogy évekig rabszolgaként tartott fogva férjével egy 5 éves kislányt az iraki Fallúdzsa városában. A gyermeket egyébként többször kikötözték büntetésből a forró napra. Az egyik alkalommal a kislány szomjan halt. Az ügyben eljáró bíró közölte, hogy időközben Jennifer W. körözött férjét is sikerült elfognia a hatóságoknak. A 28 éves gyanúsított ellen gyilkosság, háborús bűncselekmény és terrorszervezethez való tartozás miatt indítottak eljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány