Létrehozva: 2017.06.11.

Tiszta apja: Megmutatta kisfiát a TV2 sztárja

A Mokka mûvezetõje a Ripost kameráinak mutatta meg kisfiát, akivel közös szenvedélynek hódolnak. A mûsorvezetõ szerencsésnek mondhatja magát, hiszen mindkét fia igen tehetségesre sikeredett.

Istenes László örök szenvedélye maradt a foci, még ha 18 éves korában válaszút elé is érkezett, és nem a futballt választotta hivatásként. A Mokka műsorvezetője egyesületet is vezet, ahol kisfia, Beni is játszik. Így apa és fia rengeteg időt töltenek együtt, hiszen az edzések után, otthon is rúgják a bőrt.

"Volt egy fordulópont az életemben olyan 18 körül, amikor el kellett dönteni, hogy komolyan veszem-e a labdarúgást. Én úgy döntöttem, hogy elindítom az életemben a tanári pályát. 

A főiskola és a profi foci, ami heti öt edzéssel jár, az nem fért már bele az életembe

Laci jelenleg a SZAC (Szentlőrinczi Atlétikai Club Budapest) elnöke, emellett pedig a klub „old boys” és „veterán fiúk” csapatát erősíti, de nem ő az egyetlen Istenes a klubban.

„Elindul a hét, nagyjából fél 7-ig tart az edzés. Utána haza és otthon még játszunk Bennel. Mindenki látja ezt a nagyszerű életet, ezt a nagyszerű világot, amiben az igazi profi focisták élhetnek. Természetesen ez Beni számára is nagyon vonzó, úgyhogy neki az az egy cél lebeg a szeme előtt: olyan legyen olyan, mint Ronaldo

- mondta a TV2 sztárhíradójának Istenes László.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét