Létrehozva: 2019.08.05.

Ismerőse tüntethette el a maglódi vállalkozó holttestét

A gyanúsított börtönben van, és szeptember végén döntenek arról, meghosszabbítják-e a letartóztatását.

Közreműködött a holttest eltüntetésében – ezzel gyanúsítják azt a férfit, akivel Pintér Gyula vállalkozó a műhelyében találkozott, mielőtt nyoma veszett volna. Az illetőt bő két hónapja zárták börtönbe.A luxuskocsik javításával foglalkozó maglódi vállalkozónak, Pintér Gyulának május 10-én veszett nyoma. A rendőrség eleinte eltűnésként kezelte az ügyet, aztán személyi szabadság megsértése miatt nyomoztak, a jelek szerint pedig jelenleg már emberölés miatt - írja a Bors.

Május végén vették őrizetbe azt a férfit, aki közvetlenül Gyula eltűnése előtt a gyömrői műhelyében járt biciklivel. Õ találkozott vele utoljára. Legfrissebb információink szerint L.-t letartóztatták, azóta pedig egy Pest megyei büntetés-végrehajtási intézetben várja sorsának alakulását.

Szeptember végén döntenek arról, meghosszabbítják-e a letartóztatását. A lap úgy értesült: a férfit – aki korábban egyedi azonosítójel meghamisítása és orgazdaság miatt három évet töltött börtönben – azzal gyanúsítják, hogy közreműködött Pintér Gyula holttestének elrejtésében. Ebből az következik, hogy a nyomozók immár azt feltételezik: a vállalkozó nem él, és nem természetes halált halt.

A fejleményekkel kapcsolatban a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, András Tamás leszögezte: az értesülést nem kommentálják, és a folyamatban lévő nyomozás részleteiről az eljárás jelenlegi szakaszában nem adnak tájékoztatást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban