Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.30.

Német szakember: ezeket a migránsokat nem lehet integrálni

Az egyik legnagyobb baj, hogy a politikusok nem veszik komolyan az emberek félelmeit - állítja Christian Dogs pszichiáter. A német ZDF csatornának adott interjújában az is elhangzott, hogy nem célravezetõ mindenkit betegnek és szélsõjobbosnak titulálni, aki kritizálni meri a mai német migráns politikát.

Christian Dogs pszichiáter, a Max Grundig Klinika pszichoszomatikus kórházának orvos-igazgatója szerint a ma Európába érkező bevándorlókat nem lehet már a német társadalomba beilleszteni, legfőképpen mentális és kulturális okokból.

A szakember arra utalt, hogy egy ember személyiségfejlődése nagyjából 20 éves korig befejeződik, de a legmarkánsabb személyiségjegyek, már 12 éves korra kialakulnak.

 

 

Ezután a karakteren, a vehemencián már alig lehet változtatni. Christian Dogs hozzátette: a német politika nem számolt azzal, hogy az újonnan érkezett migránsok egyáltalán nem értik az európai emberek értékeiket, ezen pedig egyetlen terápia sem tud segíteni.

Az adott ország nyelvét meg lehet tanulni, de például a vallási kulturális kérdésekben mutatkozó mély szakadékot nem lehet eltüntetni. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb menekültben mélyen ott van az agresszióra való hajlam, mivel ezek az emberek háborús konfliktusok közepette nőttek fel, és olyan dolgokat láttak, éltek át, amit soha nem lehet kitörölni az emlékezetükből.

Az egyik legnagyobb baj, hogy a politikusok nem veszik komolyan az emberek félelmeit – állítja a pszichiáter. A merényletek, terrortámadások után a sajtóban elhangzó „nem félünk” felkiáltások üres szlogenek. Ezzel a politikusok próbálják megnyugtatni az embereket, de igazából nem veszik őket komolyan. Aki pedig meg meri kérdőjelezni a mai menekültpolitikát, azt azonnal betegnek, vagy szélsőjobboldalinak bélyegzik.

A tévéműsorban Angela Merkel személye is szóba került. Dogsnak az a véleménye a kancellárral kapcsolatban, hogy miközben megpróbálja magát a biztonság védőbástyájaként eladni, addig igazából nem tesz semmit. És ez szinte az egész német politikai elitre igaz. Az emberek csak akkor fognak a politikusokban újra bízni, ha látják, hogy komolyan veszik őket. A lakosok ugyanis valóban félnek és nem érzik magukat biztonságban – mondta Christian Dogs.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány