Létrehozva: 2018.12.28.

Indul a roham az ajándékok cseréjéért

Újra sorok álltak a csütörtökön ismét kinyitó üzletekben: volt, aki az ajándékot vitte vissza, hogy kicserélje, mások pedig még csak most vették át a megrendelt terméket, ami karácsony elõtt nem érkezett meg.

 

A budapesti Westendben az üzletek közül a Média Marktban volt a legtöbb várakozó.

„Karácsonyra vásároltunk egy új kapszulás kávéfőzőt. Ki akartuk próbálni, de nem működik, ezért visszahoztuk" – mondta el a %Ripost%-nak Helmeczy Zsolt. Számított rá, hogy ilyenkor, az ünnepek után megint többen lesznek, de nem akart várni a cserével.  „Tetszik, hogy sorszámhúzó rendszer van a bolt vevőszolgálatánál, így legalább nem lökdösődnek az emberek” – tette hozzá.

 

Takács Mária egy médialejátszó rendszert kapott ajándékba, de nem tudja azt kezelni. Reméli, hogy becserélheti egy egyszerű rádióra.

„Azért jöttem már ma délelőtt, mert arra számítottam, hogy ma még nem lesznek sokan."

Ilyenkor a boltok is felkészülnek arra, hogy többen visznek vissza terméket, mert nem tetszik a karácsonyra kapott ajándék vagy nem jó méretet kaptak.

A szokásos garancia mellett sok cég hirdetett karácsony előtt pénzvisszafizetési akciót, vagyis akkor is visszaveszik a terméket, ha nincs minőségi vagy mérethiba, csak egyszerűen meggondolta magát a megajándékozott. Ha egy ilyen akcióban hirdetett terméket mégsem vesznek vissza valakitől, akkor panaszt lehet tenni a kormányhivatalnál. Az érvényes jogszabályok szerint egyébként, ha egy megvásárolt készülék működik és nincs semmilyen hiányossága, a bolt nem kötelezhető a vételár visszafizetésére.  A karácsony utáni időszakban az üzletek nagy része azonban a vásárlók megnyerése érdekében mégis önként vállalja, hogy bizonyos feltételek mellett visszaveszi a nem kívánt termékeket. Viszont a blokkot ebben az esetben is kérik.  Csak az internetes vásárlásokra vonatkozik az a jogszabály, amely szerint a vevő 14 napon belül minden indok nélkül elállhat a vásárlástól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább