DIÉTA

Íme egy élet­mentő zöld­ség, amit tilos ke­nyér­rel enni

Van egy zöld­ség, ami cso­dá­kat művel az ala­kod­dal, sőt, a cu­kor­be­teg­ség koc­ká­za­tát is csök­kenti, de na­gyon nem mind­egy, ho­gyan eszed. A ke­nyér pél­dául tilos hozzá, pedig a leg­töb­ben pi­rí­tóst esz­nek mellé.

Egy új kutatás során a tudósok a zsír kontra szénhidrát vitában szerettek volna igazságot tenni. Többek között az avokádó hatását is vizsgálták, arra voltak kíváncsiak, hogyan hat az avokádó fogyasztása az inzulin kiválasztására. Az amerikai kutatók azt is figyelték, hogy vajon a zsiradék jót tesz-e a fogyás és a cukorbetegség kockázata szempontjából a szervezetnek elhízott és túlsúlyos emberek esetében.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Az eredmények arról árulkodnak, hogy az avokádó kifejezetten jó hatással van a szervezet inzulin-reakciójára, a fehér kenyér viszont megtorpedózza ezt a jótékony hatást. A kutatók 31 embert figyeltek meg 30 fölötti testtömegindexszel. Azt vették észre, hogy az elhízott és túlsúlyos emberek esetében az avokádó jól helyettesítette a feldolgozott szénhidrátokat, mint például a kenyeret és a tésztát, ha az éhséget kellett elnyomni. Ráadásul az avokádó segített az inzulin-rezisztencia és a vércukorszint kontrollálásában. Pirítóssal párosítva az avokádó jó hatása már nem volt annyira hangsúlyos, de amíg az étel alapját az avokádó, és nem a szénhidrát adta, addig jó hatással volt az egészségre.

A zsírok és a szénhidrátok évtizedekig jól megvoltak együtt: gondolj csak az avokádós pirítósra, az olajban fuldokló sült krumplira, vagy a zsíros tésztaszószokra.

Ezek azok az ételek, amelyeket nehezen tudunk abbahagyni. A kutatók szerint ennek az az oka, hogy ez a kombináció, amely egyénként a természetes élelmiszerekben ritkán fordul elő, örömért felelős vegyületek, például dopamin felszabadulását váltja ki a szervezetben.

Amióta azonban az emberek diétázni kezdtek, kutatják, hogy vajon melyik élelmiszercsoport hizlal a legjobban. 1967-ben egy kutatás úgy vélte, hogy a zsiradék a hibás. Mára azonban már tudjuk, hogy a zsírok nem egyformák. Vannak valóban ártalmasak, például a transzzsírok, vannak mértékkel fogyaszthatók (például a telített, állati zsírok), és vannak kifejezetten jó hatásúak, például az avokádóban, és más olajos növényekben található telítetlen zsírsavak,

Mostanra átlendült az inga, ma már sokan a szénhidrátokat teszik felelőssé az elhízásért.

Sőt, egy 2017-es tanulmány szerint a szénhidrátokban szegény, ám jótékony zsiradékokban gazdag étrend kedvez leginkább a fogyásnak. Más kutatók viszont úgy vélik, hogy a kifejezetten szénhidrátszegény diéták csökkentik a várható élettartamot. Dr. Britt Burton-Freeman, a jelenlegi kutatás vezetője szerint a mostani eredmények nem döntik el ezt a vitát, csupán arra utalnak, hogy aki fogyni szeretne, és a vércukorszintjét is szeretné kordában tartani, az jobb, ha kevesebb fehér kenyeret fogyaszt.

Mindenkinek egyformán megfelelő megoldás a fogyókúra terén sincsen.

Eközben a címlapon