Létrehozva: 2017.03.17.

Imádkozó 90 éves nénit erőszakolt meg a templomkertben...

A tárgyalása most kezdõdött el Düsseldorfban, akár 15 évre is elítélhetik.

Horror Düsseldorfban! Egy 90 éves nénit erőszakolt meg egy 19 éves. Ezt a címet adta az Ilgiornale.it annak a cikknek, amely arról szól hogy bíróság elé állítják azt a marokkói migránst, akit előzőleg nagyon sokáig kerestek.

A bevándorló a még szinte üres düsseldorfi Lambertus templomban egy imádkozó és gyertyát gyújtó nénit szólított meg, és pénzt kért tőle. Mivel az asszony elutasította, annyira dühbe jött, hogy a hajánál fogva kirángatta őt a templomkertbe, leszakította a harisnyáját, és brutálisan megerőszakolta.

Ezután hetekre eltűnt az őt üldöző rendőrök elől, akik a helyi lapban a fantomképét majd az egyik biztonsági kamera képét is közzétették. Ennek alapján sikerült őt azonosítani és elfogni. A DNS-minta alapján pedig kiderült, hogy biztosan ő követte el az alávaló tettet.

Sőt, az is kiderült, hogy egy hónappal korábban ő ütött meg és rabolt ki egy nőt egy helyi diszkóban. Akár 15 év börtönre is ítélhetik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek