Létrehozva: 2017.09.14.

Ilyen nincs: Megszökött egy rab a szegedi fegyházból

A szegedi rendõrség fogolyszökés miatt elrendelte körözését.

Szerző RIPOST

A fogvatartott a börtön által szervezett foglalkoztatási programban mezőgazdasági jellegű munkát végzett, ahonnét megszökött.

A büntetés-végrehajtási intézet és a rendőrség azonnal megkezdte a férfi felkutatását, amely jelenleg is nagy erőkkel tart

- közölte a Blikkel Orosz Zoltán sajtószóvivő, aki elmondta az  is, hogy kiemelt cél a büntetés-végrehajtásnál, hogy a munkaképes elítéltek mindegyike dolgozzon.

A csalás miatt fogva tartott Liptai József ellen a szegedi rendőrség fogolyszökés miatt elrendelte körözést.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható 38 éves férfi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22). A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség