Létrehozva: 2018.03.05.

Ilyen még nem volt, magyar orvosok választják szét a bangladesi sziámi ikreket

Magyar orvosokon a világ szeme: még idén szeretnék befejezni azt a mûtétsorozatot, melynek során szétválasztják a fejüknél összenõtt bangladesi ikreket. Mint arról a Ripost beszámolt, a legveszélyesebb fázison már túlestek a kétéves kislányok. Lapunk elérte a szétválasztásukon dolgozó csoport egyik tagját, dr. Csókay András idegsebészt.

Bangladesben sajtóstábok és 200 millió ember követte a magyar orvosok tevékenységét, akik elvállalták, hogy szétválasztják a fejüknél összenőtt ikreket. Rabia és Rukiya kétéves, közös agy- és koponyarésszel élnek, ez a legveszélyesebb, egyben legritkább eset: minden hárommilliomodik szülésre jut egy sziámi ikerpár, és közülük is csak 2-4 százalék a fejüknél összenőtt.

Az esetek 80 százalékában meghalnak a gyerekek a műtétek során, hiszen a közös erek szétválasztását nagy vérzések kísérik

- tájékoztatta a %Ripost%-ot dr. Csókay András idegsebész, a Honvédkórház osztályvezető főorvosa. Csókay doktor Pataki Gergely plasztikai sebésszel alapította 2002-ben a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítványt, ami égésplasztikai helyreállító sebészeti és idegsebészeti missziókat szervez Bangladesben és Afrikában. Az ikrek szülei ennek az alapítványnak köszönhetik most a reményt, maga az alapítvány finanszírozza a műtétsorozatot is.

 "A novemberi utam során csatlakoztam az égésplasztikai misszióhoz, mint idegsebész, és szembesültem Bangladesben az ikrek történetével, teljesen véletlenül. Néztem a képeiket, és imádság közben jött fel bennem: egy óriás agydaganatnál is lezáródnak a fő erek, és más útra terelődik a vénás  vérkeringés. Dr. Hudák István endovasculáris idegsebész érpályán belüli megközelítéssel, világraszóló eljárást fejlesztett ki. Gyakran hívják őt, hogy megoldhatatlannak tűnő eseteket megoperáljon."

„Talán tudja ezt itt is alkalmazni”- ez volt a következő imagondolatom - "amivel szétválaszthatná a kicsik érhálózatát"

– mondta el Csókay.

Három hónapos tervezés után nekivágtak az útnak.

- A műtét előtt a kollégám közölte a szülőkkel, hogy 80 százalék az esélye a sikernek, ellenkező esetben a legrosszabbra is fel kell készülni. Az anyuka könnyes szemmel kérte, hogy így is műtse meg őket, mert összenőve nincs jövőjük a piciknek.

Dr. Hudák István egy három és egy öt órás beavatkozás során,  két egymást követő napon elvégzett műtéttel lezárta a nagy, közös eret. A vénákon keresztül, combhajlatból közelítette meg a kicsik agyát.

A gyerekek jól vannak. A következő lépés, hogy Pataki Gergely plasztikai sebész egy úgynevezett szövettágítót fog behelyezni a kicsik bőre alá, hogy az nyúljon, csak azután tudja majd Csókay doktor idegsebész elvégezni az agy és a koponya szétválasztását.

A team kiegészül további orvosokkal a végső szétválasztáshoz. A végén újra a plasztikai sebészé a fő szerep: zárni kell a hatalmas bőrhiányú, tátongó, újraépített két koponyát. Tehát három hónapig nyúlnia kell a bőrnek a koponyánál, szeptember környékén kerülhet sor a végső szétválasztásra. A legfontosabb lépés azonban, a közös agyi visszerek elválasztása megtörtént a múlt szerdán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette