Létrehozva: 2016.07.23.

Ilyen durva módon rövidíti meg életedet a testháj

Félelmetes eredményre jutottak a szakemberek. Nagyon fontos figyelni a testünkre!

Az orvosok évek óta figyelmeztetnek rá, hogy az elhízás komoly veszélyeket hordoz. Egy új tanulmány viszont arra is rámutat, hogy már enyhébb mértékű BMI növekedés is nagyon komoly károkat tud okozni.

A BMI lényegében egy mérőszám. Az egyén testtömegét és testmagasságát veti össze, ebből számolja ki, hogy milyen az illető úgynevezett testtömegindexe.

A normális érték 18,5 és 24,99 között mozog,

ez alatt soványságról, fölötte pedig elhízásról beszélünk attól függően, hogy mekkora az eltérés az ideális tartománytól. Egy 75 kilós, 165 centis nő BMI-je például 26,6, ami elhízást még nem jelent, túlsúlyt viszont igen. Ugyanakkor egy ugyanilyen magas, viszont 85 kilós nő már az 1. fokú elhízás szakaszában van a 30,1-es BMI-vel.

A tanulmány szerint azoknak az embereknek, akik a túlsúlyos tartományba esnek, számolniuk kell azzal, hogy 11%-kal nagyobb az esélyük a 70 év előtti elhalálozásra. Ugyanakkor az 1. fokú elhízás máris jelentősen növeli a halálozás valószínűségét: a normál testsúlyosokhoz képest

45 %-kal nagyobb az esély a tragédia bekövetkeztére 70 éves korunk előtt!

Ezek meglehetősen ijesztő adatok, éppen ezért nem mindegy, mennyire volt alapos és körültekintő a tanulmány. Állítólag egy valóban átfogó vizsgálatról van szó. 4 millió embert vettek hozzá alapul 32 országból, a dohányosokat pedig kizárták, hogy ne legyen a dohányzás torzító és befolyásoló tényező. A számok tehát magasak, így alapos okunk van feltételezni, hogy a kutatás megalapozottnak tekinthető... Érdemes tehát nem csak a külsőnk, hanem egészségünk érdekében is komolyan odafigyelni ideális testsúlyunkra és az alakunkra!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Soha többé ne igyál vizet lefekvés előtt! Most derült ki, mit okoz

MEDICINA

Elárulta a hosszú élet titkát a 97 éves fitnesznagyi

MEDICINA

Indul a pitypangszezon! Nem is gondolnád, mi mindenre gyógyír

MEDICINA

A legszörnyűbb hang: ezt hallatja mindenki a halála előtt

MEDICINA

Rózsaszín lett a vizelete, más tünetet nem tapasztalt a rákbeteg férfi

MEDICINA

Így moss minden reggel arcot, sokáig ránctalan marad

MEDICINA

Íme egy olcsó fűszer, amiből jó, ha tavasszal többet eszel