Létrehozva: 2018.06.13.

Ilyen cuki kutyusokkal buktak le az állatszállítók

Spanyolországba szánt kutyaszállítmány akadt fenn a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenõrzésén. A 97 kölyökkutya közül több sem érte el a szállíthatósági kort.

Közérdekű bejelentés alapján ellenőrizték Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai azt a Spanyolországba szánt kutyaszállítmányt, melyben 97 kölyökkutyát és egy kismacskát találtak. Bár állatjóléti szempontból megfelelő körülmények között szállították a kis kedvenceket, egyik sem rendelkeztek állategészségügyi dokumentumokkal, ráadásul több állat életkora sem érte el a szállíthatóság feltételeként meghatározott 8 hetes kort. Ráadásul Spanyolországban a szállíthatósági alsó korhatár 15 hét, s kötelezően oltottaknak kell lenniük a behozott állatoknak! Ezeknek a szempontoknak pedig a szállítmány egyetlen élőlénye sem felelt meg– adta hírül a Nébih.

A hatóság tájékoztatója szerint az ellenőrök egy szlovák rendszámú szállítójárművet vizsgáltak át Karcag környékén, s a fenti gondokon túl az állatok microchippel sem rendelkeztek.

A szakemberek a vizsgálatot követően elrendelték az állatok forgalmi korlátozást, amíg azok meg nem felelnek a szállításra vonatkozó kritériumoknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát