Létrehozva: 2016.11.07.

Illegális piavásárt rendeznek a budapesti villamosmegállóban

Whiskyt szeretnél inni? Vagy vodkát? Semmi gond, szállj villamosra! Az illegális árusok némelyike manapság már nem cigit árul kéz alól, hanem szeszesitalokat, amelyekhez így gyerekek is hozzájuthatnak...

A zuglói vasútállomás melletti villamosmegállóban készítette ezt a fotót riposterünk, amin jól látszik, hogy egy asszony a földre tett zacskóból whiskyt, vodkát, Unicumot árul...

A fotón ugyan nem látszik, de olvasónk szerint a megálló oszlopa mögött, épp a nővel szemben egy férfi kínálta ugyanezt a portékát.

Közterületen bármi árusításához engedély kell. Erre viszont biztos nem kapnának engedélyt, bár aligha valószínű, hogy akár csak megpróbálták volna. A főváros rendelete szerint alkoholt például semmiképpen sem lehet közterületen így árusítani.

Persze nyilván olcsóbban adja, mint amennyibe a boltban kerül. Azt nem tudjuk, vajon hogyan juthatott hozzá az italokhoz, az azonban biztos, hogy a megállóban bárki megveheti tőle, akár gyerekek is, akik törvényesen egyébként nem juthatnának alkoholhoz.

Nagyon nehéz megbüntetni az ilyen árusokat – magyarázta a %Ripost% kérdésére dr. Füle Ferenc jogtanácsos, a Zuglói Önkormányzati Rendészet helyettes vezetője. A hatóságnak, ebben az esetben a zuglói közterület-felügyelet járőreinek minden kétséget kizáróan bizonyítaniuk kell ugyanis, hogy valóban árusítás történt. Az, hogy valaki áll a villamosmegállóban, és mellette a földön van egy szatyor néhány üveg alkoholos itallal, még nem bizonyítja az árusítást. Ebben az esetben még a NAV illetékessége is felmerülhet, hiszen jövedéki termékről van szó.

Persze kilóg a lóláb, de az árusokat nem könnyű lépre csalni sem: a közterület-felügyelő ugyanis csak egyenruhában dolgozhat, ráadásul próbavásárlást sem végezhet.

Ha viszont valaki vásárol tőlük, az nem büntethető!

Ha mégis lebukik egy árus, helyszíni bírságot szabhatnak ki rá, ennek mértéke 5000-től 50 ezer forintig terjedhet, az árut pedig lefoglalják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha az apját látnánk: Lionel Messi fia kivégezte a Barcelonát

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-