Létrehozva: 2018.04.14.

Sokkoló részlet derült ki II. Erzsébet családjáról

Érdekes dolgokat fedett fel a brit királynõ családfájának elemzése: II. Erzsébet õsei között a közönséges vízvezeték-szerelõk mellett a muszlimok egyik legszentebb alakja is megtalálható.

A másfél ezer évre visszanyúló családfa először egy neves marokkói napilapban került nyilvánosságra – e szerint II. Erzsébet ősei között megtalálható az a Vlad Tepes havasalföldi fejedelem, akiről Drakulát mintázták; a Rettenthetetlen című filmben is feltűnő I. Róbert skót király, valamint olyan hétköznapi alakok, mint egy lelkész vagy éppen egy vízvezeték-szerelő. A legmegdöbbentőbb „ősapa” azonban az iszlám vallás megalapítója, Mohamed próféta volt. Fatima lányától erednek a sevillai királyok, innen pedig a kasztíliai és portugál trónon át egészen IV. Edvárd angol királyig vezetett a sor, aki a brit királynő egyik prominens őse.

A hír megosztotta a világot, sokan boldogan fogadták, hogy II. Erzsébetnek családja révén köze van az iszlámhoz is, sok muszlim már a köreikben megszokott címeket is adományozna a királynőnek. A britek többsége azonban szkeptikusan fogadta a hírt, és többen is felvetették már, hogy a brit himnusz ”Isten óvd a királynőt” sorát át kéne írni „Allah Save the Queen”-re.

A királyi palota még nem reagált a családfáról szóló hírre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil