Létrehozva: 2018.10.31.

A háttérben Károly herceg már átvette a hatalmat II. Erzsébettől

Már csak látszat, hogy a királynõ Anglia uralkodója, szép lassan átengedte a hatalmat a fiának.

A Károly herceg 70. születésnapjára készült életrajzi könyv rengeteg titokról libbentette fel a fátylat, és most az is kiderült, hogy miként ül majd Anglia trónjára.

Azt mindenki tudja, hogy II. Erzsébet halála vagy visszavonulása esetén a legidősebb fia veszi át a helyét. De igazából a hatalomátvételi folyamat már régen megkezdődött a háttérben. A királynő korához képest még mindig remek szellemi és fizikai állapotban van, de jól tudja, hogy nem maradhat a trónon örökké. Ezért Károly folyamatosan egyre nagyobb hatalmat kap tőle.

A walesi herceg napi 14 órát dolgozik, és 600 hivatalos rendezvényen vesz részt odahaza, illetve külföldön. Ezek többségén a királynőt helyettesíti, akinek már nincs energiája a sok kötelezettséghez. Emellett rendszeresen privát találkozókat tartanak, és ketten átbeszélik a teendőket, illetve a jövőt.

A palotában már "Árnyék királyként" emlegetik Károlyt, vagyis a hatalom a háttérben már az ő kezében van, de a külvilág felé továbbra is azt közvetítik, hogy a királynő az igazi uralkodó.

Egyes források szerint a megbeszéléseiken azt is megtervezték, hogy II. Erzsébet 95 évesen, vagyis nagyjából 3 év múlva teljesen átengedi a trónt a fiának. Ha az egészsége megromlik, akkor ez hamarabb is bekövetkezhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin