Létrehozva: 2018.02.22.

Így viselkedik a gyerekét lefejező pásztói anya a börtönben

A kinti életéhez képest teljesen megváltozott a börtönben H. Mónika, aki a gyanú szerint szilveszterkor megszülte, majd lefejezte a kisbabáját a nógrádi Pásztón.

Csak ül a zárkájában és maga elé néz H. Mónika. A 3 gyermekes édesanya teljesen magába fordult: olyan, mint aki elveszítette a kapcsolatot a külvilággal. Nem kommunikál sem a többi rabbal, sem a családtagjaival, sőt, még az ügyvédjével sem akar beszélni.

– Egyelőre nem hallgatták ki az ügyfelemet. A vallomásán nem változtatott, a rendőrség a szakértői véleményekre vár. Mindenki abban bízik, hogy kiderül az igazság, és

azt remélem, hogy amikor megmutatják neki az eredményeket, akkor újra beszélni fog

– mondta a %Ripost%-nak dr. Pongó Erik, H. Mónika ügyvédje.

Ilyen az élet anya nélkül

Mónika korábban három gyereket nevelt, a legkisebbik fiú még csak 1 éves. A csemeték Mónika élettársára, Jánosra maradtak.

– A gyerekek már jobban vannak, nagyon nehéz időszakon mentünk keresztül. Mindent megteszek, hogy eltereljem a figyelmüket, hogy itthon jó hangulatot teremtsek, de nincs könnyű dolgom. Főleg úgy, hogy hetekig mindenki csak rólunk és Móniról beszélt – árulta el a %Ripost%-nak M. János.

Vajon milyen nehézségeken mentek keresztül a gyerekek az elmúlt időszakban? Miért akar bemenni élettársa H. Mónikához a börtönbe? Mivel magyarázza a nő jelenlegi viselkedését a klinikai szakpszichológus? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ kaphatsz a csütörtöki %Ripost% napilapban. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak