Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.22.

Így várja babáját Csobot Adél

Az énekesnõrõl egy szívhez szóló videó készült, amelyen gondtalanul válogat a babaholmik közt. Csak úgy sugárzik a boldogságtól!

Bár Csobot Adél nem árulta el, hogy mikor fogja világra hozni gyermekét, igencsak közeledhet már ez az időpont. Legalábbis az egyre jobban kikerekedő pocakjáról posztolt fotók erről árulkodnak. Nemrégiben pedig őszintén nyilatkozott egy kismama blognak, amelynek még azt is elárulta, hogy először félt az anyaságtól.

Mostanra azonban már nyoma sincs a félelmének, hiszen izgatottan várja, hogy kezében tarthassa végre a csöppséget. Egy szívhez szóló kisfilmet is megosztott Facebook-oldalán, amelyben az egyik legnagyobb bababoltban örömmel válogat a gyermekholmik között.

Az ingecske, a hintaló, a kiságy, a picinyke öltöny, gyerekjátékok, plüss stb. mind-mind elvarázsolták Istenes Bence párját. Boldogan játszik a kicsi cipőcskével, és mosolyogva integet a kamerába az apró kesztyűcskével az énekesnő.

Nagyon várlak kis hercegem!

- írta Adél a kisfilmhez.

Rajongói teljesen elolvadtak a videótól, dicsérő kommentek hada indult el a poszt alatt.

"Olyan édes vagy Adél, ahogy, és amilyen gonddal, és mosollyal fogod a baba dolgokat. Gratulálok, szép kismama, jó énekesnő vagy, és jó anya leszel."

"Nagyon helyes vagy. Jól áll neked a pocak."

"Nagyon szép volt ez a videó Adél. Szép kismama vagy. Aranyos vagy nagyon."

"Igaz a mondás, hogy a terhesség megszépít. Bár neked már nem igazán volt hova szépülnöd, de mégis valahogy látszik."

"Az élet egyik legboldogabb pillanata! Legyetek nagyon boldogok!"

- gratuláltak a rajongók.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel