„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER
Létrehozva: 2019.02.27.

Így szeretne teherbe esni a vagina nélkül született lány

Alig hitt a szemének az ultrahangos doki, ilyet ugyanis korábban még nem látott. Nemcsak a hüvelye hiányzik a lánynak, hanem...

Az amerikai Ontarioban élő Sarah Giesbrecht 16 éves korában orvoshoz fordult, mivel kora ellenére még mindig nem jött meg az első menstruációja. Az első szakvélemények semmi furcsaságot nem állapítottak meg a lánynál, mindössze annyit mondtak neki, hogy csak idő kérdése és megérkezik az első vérzés. Ezt követően bő két évbe telt, mire az orvosok egy rendkívül ritka, veleszületett rendellenességgel, az úgynevezett A Mayer-Rokitansky-Küster-Hauser-szindrómával (MRKH) diagnosztizálták a lányt. A betegség miatt Sarah méhe teljesen, valamint vaginájának nagy része egyáltalán nem fejlődött ki a szervezetében  - írja a DailyMail.

"18 évesen vettem részt első igazán komoly ultrahangvizsgálaton. Feltűnt, hogy a nővérke sápadtan bámulja a monitort. Kérdezgettem, hogy mit lát, de nem válaszolt. Egy árva hang nem hagyta el száját. Ekkor már tudtam, hogy baj van. Ezt követően két hetet kellett várnom az eredményekre, nagyon nyomasztó 14 nap volt. Először azt mondták, hogy hüvelyszűkületem van, de referenciavizsgálatokra küldtek. Vért vettek tőlem és MRI-re küldtek. A teljes procedúra végén leült velem szemben az orvos és azt mondta, hogy Mayer-Rokitansky-Küster-Hauser-szindrómában (MRKH) szenvedek. Teljesen sokkolt a diagnózis. Azonnal azon kezdtem agyalni, hogy soha nem lehet majd vér szerinti gyerekem."

- mesélte Sarah az angol lapnak, hogy miként szembesítették reprodukciós szerveinek teljesen hiányával.

A lány boldog párkapcsolatban élt barátjával, Jacobbal, kiderült, hogy milyen betegségben szenved. Szerencsére a fiú a sokkoló hír ellenére is kitartott szerelme mellett, 2017-ben pedig eljegyezte, sőt, pár hónappal később feleségül is vette.

Sarah és Jacob természetesen szeretnének közös gyerekeket. Az örökbefogadás lehetőségét már többször elvetették, mivel ragaszkodnak a vér szerinti utódhoz, még akkor is, ha ez természetes úton lehetetlen. Egy összetett orvosi kezelés és egy béranya segítségével viszont lehet rá esélyük.

Ehhez egy speciális termékenységi kezelésre lenne szüksége Sarahnak. Az összetett eljárás során Sarah petesejtjeit mesterséges úton termékenyítenék meg, majd egy béranya méhébe ültetnék. A kezelés 9500 dolláros (2,7 millió forint) árát viszont nem tudja önerőből fedezni a fiatal házaspár, ezért internetes gyűjtést szerveztek, hogy így válhasson valóra az álmuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

life.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: az érzelmeké a főszerep

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!