Létrehozva: 2016.02.10.

Így lepleződik le egy telefonos csaló! Tanulságos felvétel!

Csodálatos hangfelvétel került fel a netre a napokban. Egy telefonos csaló próbálkozott pénzt kicsalni kiszemelt áldozatából, aki hagyta, hogy végigmondja a beetetõ szöveget, közben az egész beszélgetést rögzítette. A végén aztán jött a fekete leves...

Átlátszó telefonos csalási kísérletet rögzített és tett közzé egy szombathelyi férfi. A csaló egy kamu nyereménnyel a "Telenor-Szerencsejáték Zrt." nevében próbálta őt átverni.

A telefonáló néha nehezen érthető kiejtéssel, raccsolva, a tévé shopokból már unalomig ismert szófordulatokat használva azt próbálja beadni a hívott félnek, hogy megnyert 125.000 forintot, de ehhez fizetnie kellene...

A Papp Tamás néven bemutatkozó férfi először bankkártyaadatokat próbál kihúzni áldozatából, de amikor ez nem jön össze, akkor arra próbálja meg rávenni, hogy fizessen be "postai tranzakciós díjat", mert a nyereményét így tudja majd postán megkapni.

K. Róbert, aki a beszélgetést már elejétől fogva rögzítette, hamar rájön a turpisságra, és el is árulja a telefonálónak, hogy a felvételt be fogja vinni a rendőrségre. Ami ezután következik, nem gyerekek fülének való! 

Az, hogy átverésről van szó, már az első mondatok után gyanítható, hiszen a telefonos ügyfélszolgálathoz alapfeltétel a szép beszédkészség. Nem mindenki olyan szemfüles, mint K. Róbert. Sokak, főleg idősek dőlnek be az ilyen, vagy ehhez hasonló telefonos csalóknak, utána pedig futhatnak a pénzük után.

A csalók a hasonló akciókhoz

általában feltöltőkártyás, vagy lopott mobilokat használnak, amiket pár hívás után egyszerűen eldobnak, nehogy a nyomukra vezessék a hatóságokat. Éppen ezért igen nehéz őket elkapni.

Ha ilyen hívást kapsz, a legjobb, amit tehetsz, hogy te is felveszed a beszélgetést. Ha ez nem megy, akkor legalább beszéltesd a csalót, értetlenkedj, ismételtess el vele szövegrészeket, tartsd szóval, hogy minél nagyobb legyen a telefonszámlája. A bankkártyaadataidat viszont még véletlenül se add meg neki!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-