Létrehozva: 2018.11.15.

Így kegyetlenkedtek áldozataikkal a lakásmaffia tagjai

Embertelen bûncselekmény elkövetõire csaptak le kedden a Terrorelhárítási Központ kommandósai...

Az elkövetők a lakásmaffia tagjai, akik áldozataikat nemcsak kisemmizték, de néhányukat embertelen körülmények között, pincébe zárva tartották. A Budapesti Nyomozó Ügyészség eddig 10 gyanúsítottat hallgatott ki, köztük négy ügyvédet is, akik a gyanú szerint az elkövető és az áldozatok között életjáradéki szerződéseket készítették el.

A bűnbanda tagjai kinéztek maguknak olyan, gondozásra szoruló vagy cselekvőképességükben korlátozott embereket, akikkel könnyű volt rövid idő alatt látszólag szoros kapcsolatot kiépíteni. Miután a kiszolgáltatott emberek bizalmába férkőztek, lassan meggyőzték őket arról, hogy mennyivel jobban járnának, ha saját otthonukból elmennénk egy szociális otthonba.

– Volt egy idős ember, aki nem akart kötélnek állni. Hallhatott a hírekben már hasonló esetről, ezért gyanút foghatott. Ellenállt, nem engedett semmilyen nyomásnak, ezért

napokra bezárták egy pincébe. Alig kapott enni vagy inni, egy használt matracon gubbasztott egész nap.

Ez gyakori módszere ezeknek az embereknek, mert egy ilyen megaláztatás után már bármit aláír az ember – mondta  Blikknek egy informátor.

Ki tudja, mennyi ideig maradhatott volna titokban a banda kegyetlenkedése, ám az egyik áldozat családja gyanút fogott.

Egy idős hölgy rokonai véletlenül megtalálták az életjáradéki szerződéseket. Amikor rádöbbentek, hogy jogos örökségük egy pillanat alatt elúszhat, azonnal feljelentést tettek. A hatóság ezután lázas nyomozásba kezdett, majd kedden a kommandósok lecsaptak a tettesekre.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a nyomozás tárgyát jelenleg négy darab 12, illetve egy 21 millió forint értékű ingatlan képezi.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy sztárcsapat már kedd este kiesik a BL-ből - élő

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Bizarr szemszögből látta NatCon körüli eseményeket a Politico

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

mindmegette.hu

Így lesz csodásan dús a leander - íme az olasz trükk!

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják