Létrehozva: 2018.07.19.

Így jutott orgazmushoz a gyönyörű modell, aki 10 éven át nem tudott elélvezni

A fehérnemûmodellrõl azt állították, hogy túl nehéz kielégíteni - a valóság viszont az, hogy egyáltalán nem volt orgazmusa. Közel tíz év után azonban minden megváltozott...

A 26 éves Amy Gledhill egy egészen ritka betegségben szenvedett, melyet az orvosok szituatív anorgazmiának neveznek. Ez az anorgazmia nem jelent mást, mint hogy az orgazmus elmarad.

Az esténként egy éjszakai bárban is fellépő lány annyira szégyellte magát emiatt, hogy saját bevallása szerint legszívesebben végig a takaró alatt maradt volna az aktusok alatt. Régi partnerei is "nehezen kielégíthető"-nek bélyegezték, ugyanis a behatolásos aktusoknál sosem került sor sem hüvelyi, sem másfajta orgazmusra.

Jelenleg egy nagyon szeretetteljes szerelmi kapcsolattal büszkélkedhet, már több mint egy éve együtt vannak Mike Rollason-nal, azonban még mind a mai napig előfordul, hogy problémái vannak a csúcsra járással.

"Rengeteget kommunikálunk egymással és Mike sokkal támogatóbb, mint eddig bármelyik partnerem volt. Sokat vagyunk együtt, és időt szánunk rá, mi is indít be igazából..."

A fehérneműmodell természetesen minden tőle telhetőt megtett, hogy meggyógyuljon: párkapcsolati pszichoszexuális kezelésben részesült a híres szex mentor, Colin Richards segítségével, hogy feltárják a probléma gyökerét.

Lapozz a folytatáshoz!


Amy először 17 éves korábban döbbent rá, hogy valami nincs rendjén: sem az akkori barátjával, sem pedig maszturbálás alkalmával nem sikerült elélveznie - a sokat látott-hallott orgazmus a valóságban elmaradt. Más partnerekkel is próbálkozott később, de egyik sem hozta el a vágyott kéjt.

"Partnereimet igyekeztem a legnagyobb odaadással kielégíteni, hogy ne érezzék csalódottan magukat. Pedig nem jó érzés ez egy férfinak, ha a nőjüket nem tudják a csúcsra juttatni, én tudom..."

Egy háromórás pszichoszexuális kezelés során, amely a tanácsadást és az intim testtevékenységet ötvözte, felmérte gyermekkorát, tizenéves éveit és kapcsolatait. Több olyan dolgot is érintettek, melyek Amy elmondása szerint is közrejátszhattak az anorgazmiában.

Kiderült az is, hogy sokszor nem tudott megfelelően kommunikálni és nem is merte hallatni a hangját sem legyen szó szexről vagy intimitásról.

"A szexuális nyitottság és a személyes tanácsadás segített a szexuális megértésben, és végre elmondhatom magamról, hogy én is csúcsra járó lettem."

Kedvet kapva saját testének felfedezéséből nyert örömökből Érzéki masszázs néven nyitott egy szalont a gyönyörökre vágyó nők megsegítésére.

Forrás és eredeti fotók ITT.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza