Létrehozva: 2016.01.05.

Így jelölik meg a kiszemelt lakásokat a betörők!

Ha a lakásajtód mellett egy nagy X-et találsz, akkor azt a rablók jelölték meg, legalábbis ezt állítja egy internetes táblázat, ami a betörõk titkos jelrendszerét gyûjtötte össze.

Szerző Brenner Balázs

Régóta terjed az a hír, miszerint a rablóbandák terepfelmérés után egyfajta jelnyelven tájékoztatják egymást a lakásokban rejlő értékekről, az ott élők számáról, vagy a lebukás esélyéről. Nem új keletű és nem tipikusan magyar jelenségről van szó, osztrák forrásra hivatkozva a Polgárőr Magazin egy nagyon hasonló táblát közölt 2011 novemberében, ahol számos jelölés megegyezik az itthoniakkal, 2013 augusztusában pedig egy kaliforniai lap adott hírt hasonlóan megjelölt ajtókról.

Itthon legutóbb tavaly nyáron terjedt a Facebookon egy olyan poszt, ami szerint Újpalotán használnak hasonló jeleket, és ezek alapján törik fel a lakásokat.

Akkor a rendőrség közleményben reagált a hírre, szerintük ugyanis alaptalan és évről-évre felbukkanó legendáról van szó, viszont a %RIPOST% megtalált egy korábbi esetet, ami pontosan ilyen, megjelöléses rablásról szól. Bédi Tamás rendőrnyomozó a lenti videóban elevenítette fel, hogy egy régi esetnél

a tolvajok azoknak a lakásoknak a csengőjéhez helyeztek el bizonyos jeleket, ahol gyenge volt a zár

vagy nem voltak otthon. De miután rendőrök kiszálltak, letörölték a jelöléseket, és máshova rakták ki őket, így tudtak lecsapni a trükkös tolvajokra, amikor azok a saját jelrendszerük alapján akartak betörni.

Bár tény, hogy a fenti táblázat betörők általi használatának rendszeressége nem jellemző nálunk, de azért nem árt az óvatosság:

minden gyanús, postaládán, vagy ajtó melletti jelölést érdemes komolyan venni és értesíteni a rendőrséget!

 

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-