LELKIZŐ

Így emlékezett meg Schwarzenegger Andy Vajnáról

Arnold Schwarzeneggert Orbán Viktor kérte fel, hogy mondjon beszédet Andy Vajna temetésén. Az egykori akcióhős sokat köszönhetett az elhunyt producernek, és búcsúztatójában néhány vidám sztorit elevenített fel a múltból...
címkék:
  • Szerző: M. Elek

A világsztár elsőként megköszönte a felkérést Orbán Viktornak, a barátoknak és hozzátartozóknak. Azután azt mondta, minden tisztelete a díszőrséget adó katonáké, akik már egy órája mozdulatlanul állnak a szertartás helyszínén. - írta a Blikk.

"Szerettem, és nagyrabecsültem Andyt" - mondta Schwarzenegger. - Vajna története Amerikában egy nagyon szép bevándorlótörténet volt. A semmiből jött és a semmivel kezdett hozzá, a filmiparban akart elhelyezkedni, tanulta is a szakmát, de sok pénz kellett hozzá, ezért először parókakészítésbe fogott, sikeres lett - sorolta Andy Vajna életének állomásait.

Azt is elmondta, hogy Vajnának köszönhetően ismerkedett meg Stallonéval is. "Az ügyvédünk mutatott be egymásnak" - tette hozzá, elismerve, hogy már Vajna első filmje, a Rambo nagyon sikeres lett.

A világsztár ezután meglepő vallomást tett:

"Utáltam a Rambót, mert nem én voltam a főszereplője. Erre mondta Andy, hogy akkor csinálok neked egy filmet" 

- A Vörös zsaru készítésekor nem volt engedély, hogy Oroszországban forgassanak. Andy azt mondta, belopózunk - mesélte a következő anekdotát Schwarzenegger.

Magángéppel repültek Moszkvába. Hajnalban, egy kis stábbal mentek a vörös térre, Schwarzenegger cipelte a jelmezeket, Andy Vajna a kamerákat.

- A Vörös téren forgattunk, orosz rendőr egyenruhában mászkáltam, Andy mondta, hogy beszéljek az orosz rendőrökkel, akik ott voltak a téren. Aggódtam, mi van, ha letartóztatnak. Andy azt mondta, nem tartóztatnak le, de ha nem csinálod meg, én küldelek börtönbe - mesélte a sztorit a világsztár, s ennél a pontnál a szertartás résztvevőiből kitört a nevetés.

Schwarzenegger a magyar filmipart dicsérte, és elmesélte azt is, hogy most, mikor legutóbb itt forgattak Magyarországon, Vajna minden héten egyszer főzött neki, mégpedig gulyást, és rántotthúst.

Aztán egy megható metaforával folytatta:

"Nem vesztettük el Andyt. Olyan ez mint egy hajó. A hajó kifutott a kikötőből, nem látjuk már, de nem tűnt el."

"Szívünkben és lelkünkben örökké él Andy" - zárta búcsúztató beszédét Arnold Schwarzenegger.

A Fiumei Úti Sírkert részleges látogatási tilalma csütörtök déltől délután négy óráig tartott, ezután már bárki leróhatja tiszteletét a világhírű producer sírjánál.

címkék: