Létrehozva: 2018.10.16.

Így élte utolsó napjait: magányosan halt meg a magyar tévés legenda

Élete utolsó éveiben Budán, egy idõsek otthonában élt Baleczky Annamária, ahol bár szerették és tisztelték, mégis nagyon magányos volt..

Húsz éve egy tollvonással küldték el a Magyar Televízió bemondóit, közöttük őt is. Nem akart képernyőre kerülni, a rádióban kezdte pályafutását, de egy barátja beajánlotta a csinos lányt a televízióhoz, így 26 évig konferálta az Esti mesét, filmeket, vezetett szilveszteri műsorokat.

„Szerettek a nézők, ám én nem szerettem az ismertséget, mert zárkózott, háttérbe húzódó alkat vagyok, még a tévében sem néztem magam vissza" árulta el pár éve a tévés a régi időkre emlékezve, amikor is zsákszámra kapta a leveleket a nézőktől. "Nem voltam rosszban senkivel a kollégák közül, de igazán jóban csak Takács Marikával és Tamási Eszterrel voltam. Amíg éltek, összejártunk.”

Annamáriát annak az otthonnak a lakói is felismerték, ahová néhány éve, férje halála után költözött. Eladta újlipótvárosi lakásukat, s önálló kis apartmant vásárolt az intézményben, mert egyedül nem tudta volna fenntartani hatalmas otthonát, ott viszont gondoskodtak róla.

„Szerette a rendezvényeket, a filmvetítéseket, de sokszor a szobájába vitték neki a reggelit, a vacsorát. Sokat nézte a tévét, olvasgatott, de

rokonok nem nyitották rá ajtót, nem volt családja szegénynek. Két civil barátnője látogatta időnként,

csokoládéval, édességgel kedveskedtek neki” – árulta el a Blikknek az idősotthon egyik lakójának hozzátartozója.

A siker, a népszerűség megadatott az egykori műsorvezetőnek, a család azonban nem. Orvos férje a tévéképernyőn keresztül szeretett bele, s a rádiós Kondor Katalin hozta őket össze egy nőgyógyászkongresszuson. Nagy szerelem lett, gyors házasság. Szépen éltek, járták a világot, mindig kitartottak egymás mellett, de gyerekre hiába vártak. Akkor még nem létezett lombikprogram, ezért a bemondónő 30 évesen szeretett volna örökbe fogadni, ám a férje nem akart „idegen gyermeket”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom