Létrehozva: 2018.08.24.

Így él most a börtönben a gyönyörű magyar színésznő, Soproni Ági gyilkos fia

Soproni Ágit, a Nemzeti Színház egykori színésznõjét fia ölette meg 18 évvel ezelõtt. 22 év múlva szabadul, így telnek most a napjai...

Soproni Ágit 2000. március 9-én ölték meg, ép ésszel felfoghatatlan kegyetlenséggel. Fiát, P. Andrást 2003-ban ítélte jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre a bíróság, azzal a kitétellel, hogy az akkor 23 éves fiatalember legkorábban negyven év múlva szabadulhat. P. most a szegedi Csillag börtönben raboskodik, egy négyfős zárkában őrzik.

Korábban többször előfordult, hogy magatartásbeli problémák miatt fegyelmit kapott, de az elmúlt években teljesen megjavult, mintarabként viselkedik – mondta a Borsnak egy korábban a Csillagban raboskodó férfi. – Intelligenciájával kiemelkedik a többiek közül. A zárkatársait angol nyelvre tanítja, sokat olvas, tanult is a börtönben. Dolgozik is, ruhákat varr, ez napi elfoglaltságot jelent számára. Az apja nem fordult el tőle, rendszeresen látogatja őt, és csomagot is küld neki minden hónapban – tette hozzá az informátor.

A gyilkosság idején a 21 éves fiúnak anyagi gondjai voltak, s úgy érezte, anyja – Soproni Ágnes – akadályozza őt abban, hogy nagyvilági módon éljen, ezért elhatározta, hogy megöleti. A gyilkosságért nyolcmillió forintot kínált a barátjának, L. Zsoltnak, amit a családi ház eladásával akart előteremteni.

Na mi van, Sopikám? – hajolt halott anyja fölé fia, P. András, miután barátja, L. Zsolt, az ő biztatására egy kábeldarabbal fejbe verte, majd megfojtotta Soproni Ágnes színésznőt. Miután az asszonyt megölték, feldarabolták, a combjából kivágott darabot először meg akarták sütni, de inkább a kutyáknak adták. A testrészeket a solymári erdőben ásták el. András bejelentette anyja eltűnését, s a nyomozás kezdeti stádiumában megpróbálta anyja többmilliós ingatlanát értékesíteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!