Létrehozva: 2016.01.24.

Így búcsúzott apjától Céline Dion 14 éves fia

A világhírû énekesnõ rákban elhunyt férjét pénteken helyezték örök nyugalomra. René Charles megható beszéddel búcsúzott apjától, szavai könnyeket csaltak az egybegyûltek szemébe.

Céline Dion 14 éves fia bástyaként állt a gyászoló díva mellett, akinek férjét pénteken temették el a montreali Notre-Dame Bazilikában. René Charles hihetetlen lelkierőről tett tanúbizonyságot és csak akkor engedte el anyja kezét, amikor kisírt szemekkel az emelvényre lépett, hogy beszéddel búcsúzzon rákban elhunyt apjától.

Emlékezését több kanadai és francia tévétársaság is közvetítette, szavaitól többen zokogásban törtek ki.

"Nem sok időm volt rá, hogy igazán megismerjem az apámat. Rendkívül elfoglalt volt, de sokat golfoztunk és pókereztünk együtt. Sosem fogom elfelejteni, mennyire imádta a sült húst!"

- kezdte beszédét, a megható emlékek hallatán pedig még az arcát fekete fátyollal takaró díva is elmosolyodott.

René Charles később megígérte, hogy mindent megtesz majd, hogy apja büszke lehessen rá, a tőle tanultakat pedig átadja majd két fiatalabb testvérének is.

"Sok emlékem van rólad, amit megosztok majd a kicsikkel. Bár nélküled fognak felnőni, mindent megteszek majd, hogy átadjam nekik mindazt, amit tőled tanultam."

A megható beszéd villámgyorsan elterjedt az interneten, René Charles szavait sokan a közösségi oldalakon idézték. A csütörtöki virrasztáson összetört Dion, aki férje után bátyját is elvesztette, elképesztő lelkierőről tett tanúbizonyságot a ceremónián,

fia megrendítő beszédétől pedig egy pillanatra még el is mosolyodott

A temetésen készült fotókat ide kattintva tudjátok megnézni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Szőcs Reni: Remélem élvezni fogja Amélia is az első húsvétját

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt