Létrehozva: 2018.10.20.

Így akadt horogra a nő, aki ellen hat körözést adtak ki

A rendõrök elfogtak egy nõt, aki több mint két évig bujkált a nyomozók elõl, valamint férjét, akit közel másfél éve kerestek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve pénteken reggel 6 óra 20 perckor Csepelen elfogta a 44 éves budapesti R. M. Leventénét és a 49 éves szintén budapesti R. Miklóst.

A nő ellen hat elfogatóparancs volt érvényben többek között lopás, csalás, sikkasztás miatt, illetve mert nem kezdte meg a korábban kiszabott szabadságvesztésének letöltését. Ellene az első körözést még 2016. szeptember 23-án adták ki. A férfi ellen egy körözést adtak ki, 2017. május 25-én sikkasztás bűntett miatt.

A nyomozók R. M. Leventénét előállították a VII. kerületi Rendőrkapitányságra, majd átvitték a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe. R. Miklóst a XXI. kerületi Rendőrkapitányságra állították elő a további szükséges intézkedések megtétele céljából.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton

NÍNÓ

Horrorbaleset: összeomlott egy híd, sok autó a vízbe zuhant - Videó

NÍNÓ

Borzalom Tolna vármegyében: halálra szúrta volt feleségét egy férfi