Létrehozva: 2017.09.23.

Ígéretet tett a Ripostnak a Fradi edzője

Détári Lajos pálcát tört Bernd Storck feje felett. A korábbi legenda a szövetségi kapitányt bírálta, amiért három év alatt nem tanult meg magyarul. Thomas Doll emiatt ígéretet tett a Ripostnak.

 A Ferencvárost irányító szintén német Thomas Dollnál érdeklődtünk, négy év alatt ő mennyire sajátította el a nyelvünket.

- Kérdezhetem magyarul?
- Egyelőre csak az alapszavakat tudom, maradjunk a német nyelvnél.

- Nem tervezte, hogy nyelvleckéket vesz?
-  Kollégáimmal, Ralf Zumdick társedzővel valamint Theo Schneider utánpótlás koordinátorral szeretnénk elkezdeni komolyan is tanulni. Az elmúlt hónapokban főbb feladatom volt, hogy az angoltudásomat javítsam, azért hogy a megbeszéléseket úgy is meg tudjam tartani. De tudja mit? Már készen állok arra, hogy megbirkózzam a világ legnehezebb nyelvével.

- Vagyis, mikor hallhatjuk önt folyékonyan magyarul beszélni?
- Hamarosan minden nyilatkozatomban próbálok egy kicsit magyarul megszólalni, már ha félre tudom tenni a lámpalázam.

- Persze nem nyelvet tanulni, dolgozni jött hozzánk. Hogyan értékeli eddigi munkáját? 
- Hogyha a címeket nézzük, akkor nagyon sikeresnek tekintem a munkámat. Persze ezzel együtt azt is tudom, hogy rengeteg nehézséget kellett leküzdjünk, mivel a játékosaink körében évről évre nagy változások voltak. Egyes focistáktól a teljesítményük miatt el kellett válnunk.

- Adódik a kérdés. Kiktől?
- Akik nem feleltek meg az edzésmunkának és a házirendnek. Többnek érezték magukat. Hadd ne mondjak neveket.

- Gondolta volna, hogy lassan rekordidőt ér el a Ferencváros kispadján?
- Sohasem gondoltam azt, mielőtt idejöttem, hogy négy évig edző leszek itt Budapesten. Azt hiszem, pont a legjobb időszakban érkeztem ide. Köszönöm a klubnak a lehetőséget.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

„A Paksnak van esélye a bajnoki címre” - Nem lefutott a Fradi elleni rangadó a magyar legenda szerint

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét