Létrehozva: 2019.04.07.

Nincsenek jó híreink, nagyon meg fog viccelni az időjárás

Zápor, zivatar, szél és lehûlés is lesz a jövõ héten, de néha azért kisüt majd a nap.

Vasárnap gyakran takarhatják felhők a napot, de rövid napos időszakokra is számíthatunk, ugyanakkor egy-egy zápor kezdetben északkeleten, a délután második felében pedig délnyugaton fordulhat elő. Délután 18-24 fokot mérhetünk.

Hétfőn a napos időszakok mellett főként a dunántúli tájakon, valamint keleten alakulhatnak ki elszórtan futó záporok, nyugaton akár zivatarok is. Az északkeleti szél több helyen élénk, nyugaton erős lehet. Hajnalban 5-10, délután 19-24 fok valószínű, de a záporokat, zivatarokat követően több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.

Kedden gyakran takarhatják gomolyfelhők a napot, és több tájegységünkön is kialakulhat egy-egy lokális jellegű zápor, zivatar. Élénk, erős lesz az északi-északkeleti szél. Délután 19-24 fokot mérhetünk, de a záporok, zivatarok felfrissíthetik a levegőt.

Szerdán és csütörtökön is számítani kell a rövid napos időszakok mellett lokális jellegű záporok, zivatarok kialakulására, néhol egy-egy erősebb zivatar sem kizárt. Többfelé élénk lesz a szél, de a zivatarokat erős, viharos széllökések is kísérhetik. Pár fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés, de sokfelé fülledt lesz az idő - írja az Időkép.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-